Labdarúgás: Szűcs Lajost Gödöllő díszpolgárává választják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.13. 16:35
Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó lesz Gödöllő következő díszpolgára. A képviselő-testület döntése alapján a kitüntetést augusztus 20-án a Művészetek Házában adják át.

Az 1943-ban Apatinban (ma Szerbia) született sportember az Újpestben nevelkedett, majd balhátvédként és középpályásként játszott a Dorogi Bányászban, a Ferencvárosban, a Budapesti Honvédban, illetve a Budapesti Vasas Izzóban. Az év labdarúgója volt 1968-ban és 1971-ben. 1968-ban a világválogatottban szerepelt, a magyar nemzeti csapatban 37-szer lépett pályára.

Az 1968-as mexikói olimpián a japánok ellen 5:0-ra megnyert elődöntőben mesterhármast szerzett. Az 1972-es müncheni játékokon ezüstérmet nyert a válogatottal.

Felesége, Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő, szintén Gödöllő díszpolgára – tájékoztatta Péterfi Csaba, a Pest megyei város polgármesteri hivatalának kommunikációs igazgatója az MTI–t.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik