Győrbe készül a Bayern: Szervusz, Magyarország!

Érdemes lenne valamiféle hasonló gondossággal és körültekintéssel előkészített terepen fogadni a német vendégeket, s megadni a módját az ETO–Bayern gálameccsnek, mielőtt még szó érné a ház elejét.

Szombat este ugyanakkor még nyomát sem lehetett látni az ETO-parkban annak, hogy csaknem húsz óra, azaz kevesebb mint egy nap múlva az európai klubfutball aktuális uralkodója (a világ legjobbja), a Bajnokok Ligája-győztes Bayern vendégeskedik a győri zöld-fehéreknél. Hiába kerestük, kutattuk, sehol egy színes lufi, egy díszes bajorköszöntő molinó, cirkalmas német felirattal díszített drapéria.

S ez így is van jól.

Szervezés tekintetében ugyanis a Ferencváros elleni rangadó, az időrendi és fontossági sorrend tekintetében is elöl álló összecsapás ugyanolyan fontos és embert próbáló feladat volt a rendező együttes számára, mint az előtte álló, ünnepi hangulatú és sztárok sorát felvonultató mérkőzés.

Lássuk be, a hazaiak nem véletlenül kardoskodtak oly nagyon a szombat esti, és éjszakába nyúló bajnoki elhalasztása mellett. Szó sincs azonban arról, hogy a győri zöld-fehérek ki akartak volna térni a nagy erőpróba elől. Nem. A találkozó időpontjának módosítása kevésbé szakmai, inkább szervezési kérdés volt – több szólt a halasztás mellett, mint ellene.

Na, de ha már egyszer így alakult, úgy kellett mindent (el)intézni, hogy a ferencvárosiak, aztán a németek (a csapatok és a szurkolók) véletlenül se érezzék úgy, hogy nekik valamilyen téren – kiszolgálás, biztonság, körítés – kevesebb járt, mint a másiknak.

„Egy hete már nem alszunk. Nem panaszként mondom ezt, inkább örüljünk neki, hogy van miért dolgozni.”

Ezt mondta az egyik fáradhatatlan szervező, hisz ne feledjük, a Ferencváros elleni bajnoki úgy tizenegy körül ért véget, s másnap már délután kettő órakor megérkezik a müncheni különítmény. Nem lenne ildomos koszos létesítményben fogadni, ugyanígy a gyepre is ráfért a gondozás, mert játszhatnak bármilyen finoman is a csapatok, a stoplik kiforgatják a gyeptéglákat. Márpedig a világ legjobb együttesét mégsem fogadhatjuk olyan gyepen, amely úgy fest, mintha csak tehéncsorda trappolt volna végig rajta.

Kevés idő állt rendelkezésre, hogy kitakarítsák az öltözőket, emellett fel kellett készülni a több mint száz újságíró, televízió- és rádióriporter fogadására, sőt, el kellett helyezni (vagy éppen kicserélni) az útba igazító, információs feliratokat. Sőt még a biztonsági személyzet is külön fejtágításban részesült, hogy jól tudja, milyen teendője van egy barátságos mérkőzésen – miután letudta a kevésbé idilli miliőben játszott bajnoki rangadót.

Nem csoda, hogy a vezetőség többször is öt-hat órás értekezleteket, megbeszéléseket tartott, hogy pontosítsák a tennivalókat, rögzítsék, kinek, mikor, mi a feladata.

Könnyítésképp jócskán megemelték az így vagy úgy, de közreműködők, segítők számát. Hiszen fel kell tölteni a büfé polcait, a száraz pattogatott kukoricát el kell felejteni. A szombati bajnoki után újra kell teríteni az asztalokat, előkészülni a százötven fős állófogadásra, amellyel a magyar és a bajor csapat tagjai lezárják a gálamérkőzést. Jóllehet fejenként két zsíros kenyér előkészítése is jelentős erőfeszítést igényel, ennél azért sokkal többről van szó: az alkalomhoz illő finomságokat, a sok-sok ünnepi fogást mielőbb el kell készíteni – méghozzá kifogástalanul.

Hátha a bajorok a szívélyes „Szervusz!” után azt is mondják, hogy „A mielőbbi viszontlátásra!”