DVTK: Nem vagyok az a típus, aki feladja - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 18:33
Tomiszlav Szivics, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetőedzője szerint a játékosoknak nincs önbizalmuk, de ez csak addig tart, ameddig meg nem szerzik első győzelmüket.

„Elemeztük a mérkőzéseinket, a debrecenit leszámítva nem hagytuk az ellenfeleinket játszani, inkább akkor van probléma, ha nálunk van a labda, de ezen is dolgozunk. Három meccsen is vezettünk és mindig az utolsó periódusban kaptuk a gólokat, úgy hogy előtte ziccereket hibáztunk" – nyilatkozta a DVTK vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a klub hivatalos oldalának.Tomiszlav Szivics a klub hivatalos oldalának.

A szakember a csütörtöki sajtótájékoztatón elárulta, több játékos ügye is folyamatban van, akik azonnali erősítést jelenthetnek. Ezt követően kitért az edző arra is, mire kellett odafigyelni a héten a Pápa elleni találkozóra készülve.

„A játékosoknak nincs önbizalma, nehezen bírják a nyomást, de ez csak az első győzelemig tart, utána minden könnyebb lesz. A játékosokat is bántja, hogy még nem nyertünk ebben a bajnokságban, hogy mindent megtesznek a győzelemért, aztán az ellenfél egyszer lő kapura, és elviszi az egyik pontot. Most is alaposan felkészültünk az ellenfélből, a Mezőkövesd–Pápa mérkőzésen ott volt két kollégám, van videós anyagunk, tudjuk, mit kell csinálni, más kérdés, hogy sikerül-e azt megvalósítani. Ezek a játékosok nem felejtettek el focizni, csak feszültek, ezért az volt az elsődleges az elmúlt napokban, hogy próbáljam oldani a bennük lévő görcsösséget, igyekeztem lazítani őket"

A vezetőedző elmondása szerint a heti programban emiatt hangsúlyosan szerepelt a videózás, beszélgetés és az edzéseken is elővett olyan gyakorlatokat, ami arról szólt, hogy nem kell mindent egyből megoldani, lehet nyugodtan passzolgatni.

„Azért vagyunk férfiak, hogy megoldjuk a problémákat. Csak a munka vezet ki a bajból, nekünk is ez fog segíteni. Én erre akarok koncentrálni, ez az én feladatom. Nem vagyok az a típus, aki feladja, még elszántabb vagyok, és ezt az energiát átadom a csapatnak. Mindig a három pontért lépünk pályára, de most nagyon" - tette hozzá zárásként a szakember.

NB I, 5. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 23., péntek
19.00 KTE-Phoenix Mecano–Haladás (Duna Tv) Szabó Zsolt
Augusztus 24., szombat
16.30 Lombard Pápa–Diósgyőri VTK (Sport1)
Erdős József
19.00 MTK–Pécsi MFC (Sport1) Németh Ádám
19.00 Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi Bognár Tamás
21.00 Újpest–Mezőkövesd (M2) Solymosi Péter
Augusztus 25., vasárnap
16.30 DVSC-Teva–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30 MVM Paks–Budapest Honvéd (Sport2) Vad II István
20.30 Győri ETO–Videoton (Sport2) Kassai Viktor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik