DVSC: Vadnai Dánielt hosszú távra szerződtették - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.08.16. 14:07
null
Vadnai aláírt a Lokihoz (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva hivatalos honlapján bejelentette, hogy négyéves szerződést kötött az MTK-tól távozó Vadnai Dániellel.

A Nemzeti Sport Online már a legutóbbi idény végén beszámolt róla, hogy a Debrecen érdeklődik a védelemben és a középpályán is bevethető játékos iránt, akinek június végén lejárt a szerződése az MTK-nál.

Az eddigi profi karrierjét a kék-fehéreknél töltő ballábas futballista a Haladásnál szóba került a nyáron, és a Beitar Jerusalemhez próbajátékra is elutazott, ám az izraeli klub nem szerződtette.

„Szükségem volt új impulzusokra, ezért szerettem volna távozni az MTK-tól. A DVSC vezetőivel már egy ideje tárgyalásban álltam, de vártam a külföldi lehetőségre, ami végül nem jött össze. Így sincs okom a szomorkodásra, hiszen Magyarország egyik élcsapatába igazolhattam. Patinás klubról van szó, amely sok elsőséget szerzett az elmúlt években. Jó érzés egy olyan együttes tagjának lenni, amelyik mindig esélyes a bajnoki címre” – nyilatkozta Vadnai a dvsc.hu-nak.

Vadnai Dániel a második játékos Zsidai László után, aki az MTK-tól került a debreceniekhez ezen a nyáron, miután lejárt a szerződése a kék-fehéreknél.

„Balhátvédként kezdtem, az az igazi posztom, csak kényszerből kerültem középpályára, ám ott is ragadtam az elmúlt két évben. Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű dolgom Debrecenben, hiszen minden csapatrészben jó játékosok vannak, balhátvéd poszton Korhut, védekező középpályán Zsidai, de mindenképpen az a célom, hogy bekerüljek, nem szeretnék a kispadon ülni” – tette hozzá a debreceniek új szerzeménye.

Vadnai azután igazolt a DVSC-hez, hogy két nyári szerzemény – a védekező középpályás, Joël Damahou az Európa-liga-selejtezőjében, míg az észt védő, Igor Morozov válogatottja meccsén – is megsérült.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők:Balajti Ádám (MTK Budapest, kölcsönből vissza), Bényei Balázs (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Dusan Brkovics (szerb, legutóbb Hapoel Haifa – Izrael), Cristian Bud (román, FC Bihor – Románia), Joël Damahou (elefántcsontparti, Maccabi Haifa – Izrael), Horváth Zoltán (Egri FC), Huszák Tamás (FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Lázár Pál (szabadon igazolható, legutóbb PMFC), Igor Morozov (észt, legutóbb Polonia Warszawa – lengyel) Stevo Nikolic (bosnyák, Spartak Trnava – Szlovákia, kölcsönből vissza), Oláh Gergő (FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Eugene Salami (nigériai, KTE-Phoenix Mecano, kölcsönből vissza), Alekszandar Trninics (szerb, Csukaricski – Szerbia), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönből vissza), Vinicius Galvao (Csákvári TK – kölcsönből vissza), Dalibor Volas (szlovén, legutóbb Mordovia Szaranszk – orosz), Zsidai László (MTK Budapest)
Távozik/távozhat: Albert István (Békéscsaba Előre, kölcsönbe), Balajti Ádám (Mezőkövesd, kölcsönbe), Bényei Balázs (Létavértes – kölcsönbe), Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország), Czvitkovics Péter (Puskás Akadémia?), Éles Szilárd (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Engel Alex (Vasas, kölcsönbe), Gál Mátyás (Vasas, kölcsönbe), Huszák Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Lucas Marcolini (brazil, Békéscsaba, kölcsönbe), Nagy Róbert (Balmazújváros), Stevo Nikolic (bosnyák, ?), Oláh Gergő (Balmazújváros), Luis Ramos (hondurasi, FC Chateauroux – Franciaország), Eugene Salami (nigériai, Teplice – Csehország), Dajan Simac (horvát, Denizlispor – Törökország), Szilágyi Péter (Nyíregyháza Spartacus), Szűcs István (Békéscsaba, kölcsönbe), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönbe), Vinícius Galvao (brazil, Létavértes – kölcsönbe), Mamadou Wagué (francia, Puskás Akadémia FC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik