Videoton: „Vissza kell szerezni a szurkolók szimpátiáját”

Vágólapra másolva!
2013.07.20. 10:39
Szolnoki Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton játékosa klubja honlapjának, a vidi.hu-nak elemezte a fehérváriak következő felkészülési ellenfelét, a Dunaújvárost, és elmondta: látványosan és jól kell játszaniuk, mert a korai Európa-liga-kiesés miatt most vissza kell szerezniük a szurkolóik szimpátiáját.

„Az elmúlt időszakban nagyon kemény edzéseink voltak, azonban különböző taktikai elemek gyakorlására is jutott idő, ma pedig nyilván ezeket élesben is kipróbálhatjuk. A Dunaújváros az NB III-ből jutott idén fel, méghozzá úgy, hogy az osztályozón egy NB II-es együttest, a Sopront ejtette ki. Több rutinos, korábban az NB I-ben évekig alapembernek számító játékosa van mai ellenfelünknek, elég ha Milinte Árpádra, Böőr Zoltánra, Szalai Tamásra vagy éppen Sitku Illésre gondolunk. Fontos számunkra, hogy az eredményesség mellett jó, látványos játékra törekedjünk. Nemcsak a mai edzőmeccsen, hanem a bajnokságban is, hiszen szeretnénk mielőbb visszaszerezni szurkolóink szimpátiáját” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Szolnoki.

A székesfehérváriak szombaton 16.30 órakor lépnek pályára a Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzésen, majd július 28-án, vasárnap a Szombathelyi Haladást fogadják a bajnokság nyitó fordulójában. Szolnoki.

A székesfehérváriak szombaton 16.30 órakor lépnek pályára a Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzésen, majd július 28-án, vasárnap a Szombathelyi Haladást fogadják a bajnokság nyitó fordulójában.

Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik