Videoton: Vaskó külföldre menne, Lencséről a DVTK-val tárgyalnak

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 08:47
Három jó nevű, NB I-es rutinnal felvértezett játékos készül a Videoton NB III-as keretével. Lencse László, Milan Perics és Vaskó Tamás egyaránt a piros-kékek második csapatának edzéseit látogatja, de nyilvánvaló, hogy egyikük sem szeretne például a Nagyatád vagy éppen a Diósd ellen pályára lépni az NB III Nyugati csoportjában.

Vaskó Tamás az előző idény jelentős részét kölcsönben a Kecskemétnél töltötte, ám a lila-fehérekkel végül nem tudott megegyezni a folytatásról, így vissza kellett térnie Székesfehérvárra. Ott viszont – ha idevesszük Juhász Rolandot is, aki a klubnál készül, ám átigazolásának hírét még nem jelentették be – nagy a tömeg, hiszen Marco Caneira, Paulo Vinícius, Szekeres Adrián és ugye Juhász Roland mögött Vaskó Tamás lenne az ötödik belső védő.

Vagyis a tizenkétszeres válogatott labdarúgó lehet az egyik, akit kölcsönad a Videoton a bajnokság előtt, esetleg a legelején. A futballista Újpestről igazolt Székesfehérvárra még 2010-ben, így kézenfekvő lenne, hogy visszatér a lila-fehérekhez, azonban más tervei vannak.

„Van ugyan hazai érdeklődő, de Vaskó Tamás elsősorban külföldre szeretne szerződni – mondta Fülöp Ferenc, a Videotonnal korábban bajnokságot is nyerő játékos menedzsere. – Volt már légiós, hiszen szerepelt Angliában és Olaszországban, most viszont nincs preferált ország, a lényeg, hogy külföldi csapatban folytassa a karrierjét."

Az NB III-asokkal készülő Lencse László helyzete annyiban más, hogy vele kapcsolatban konkrétan felvetődött a diósgyőri szerződés lehetősége. A korábban Győrben, az MTK-nál, Kecskeméten, Izraelben, valamint Görögországban is megforduló támadóval kapcsolatban Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója csak annyi mondott, hogy a tárgyalások folyamatban vannak.

A Videoton II edzései vélhetően Milan Perics igényeit sem elégítik ki; mint ahogy azt már korábban jeleztük, a ferencvárosi kölcsönből visszatérő szerb csatár is a fehérváriak második csapatával készül.

 

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27
Ezek is érdekelhetik