Videoton: Torghelle a kedvenc mezszámról és Henryról

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 16:39
Torghelle Sándor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton támadója ismét a 14-es mezben futballozhat a székesfehérvári együttesben, aminek nagyon örül. A DPASE elleni felkészülési meccsen gólt szerző játékos elárulta: Thierry Henry volt a kedvenc futballistája.

„Persze, nagyon örülök, hogy több hét kihagyást követően ismét ott lehettem a pályán a csapattársakkal, az pedig külön öröm számomra, hogy gólt is sikerült szereznem. Szerencsére semmi problémát nem éreztem, amíg a pályán voltam, nem voltak fájdalmaim. Természetesen ahhoz, hogy ismét százszázalékos formába lendüljek, arra van szükség, hogy minél többet játsszak, ezért is lesz jó, hogy a bajnoki rajt előtt, a szerdai edzésen még a Vasas ellen is gyakorolhatunk" – mondta a vidi.hu-nak Torghelle Sándor, majd beszélt kedvenc mezszámáról is.vidi.hu-nak Torghelle Sándor, majd beszélt kedvenc mezszámáról is.

„Amikor a Honvédban bemutatkoztam az élvonalban, akkor a 14-es mezszám volt az enyém. Akkoriban az egyik kedvenc labdarúgóm, Thierry Henry is a 14-es dresszben játszott, de amúgy nem volt semmi jelentősége ennek a számnak. Viszont az évek alatt hozzám nőtt a 14-es, ezért örülök, hogy ebben a szezonban már ismét ezzel a mezszámmal futballozhatok a Vidiben" – zárta mondandóját a rutinos csatár.

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
17 órája

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik