Videoton: Szeretnénk nagyot alkotni a szezonban - Kovács I.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 10:28
Kovács István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton középpályása csapata honlapjának, a vidi.hu-nak elmondta: a 2013–2014-es bajnoki szezont szeretnék győzelemmel kezdeni.

„Minden sorozat nagyon fontos számunkra, a vasárnap induló bajnokságot is jó lenne a lehető legjobban, azaz győzelemmel kezdeni. Hazai pályán játszhatjuk első meccsünket, a Haladás ellen, célunk az, hogy itthon tartsuk a három pontot. Motiváltak vagyunk, mindannyian szeretnénk valami igazán nagyot alkotni az új szezonban. Kemény felkészülésen vagyunk túl, az elvégzett munkában pedig bízhatunk. Szerdán edzőmeccset játszottunk a Vasassal, és hat egyre győztünk, ráadásul jó játékkal. Az eredmény csak másodlagos ezeken a találkozókon, de azért nyerni mindig jó érzés. Remélem, vasárnap sokan kilátogatnak a stadionba, mi pedig jó játékkal örömet tudunk okozni szurkolóinknak” – mondta a vidi.hu-nak Kovács István.

A fehérváriak vasárnap 16.30-kor fogadják a Szombathelyi Haladást a bajnokság első fordulójában. Kovács István.

A fehérváriak vasárnap 16.30-kor fogadják a Szombathelyi Haladást a bajnokság első fordulójában.

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
18 órája

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik