Vidi: Sándor újra Fehérváron, az El-ben nem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 14:50
Sándor György kölcsönszerződése lejárt a szaúdi al-Ittihadnál, és visszatért a labdarúgó NB I-ben szereplő Videotonhoz. A vidi.hu tájékoztatása szerint a középpályás papírjai is megérkeztek Ázsiából, a jövőben pedig újra a fehérvári csapatban játszik.

„Régi-új helyre jöttem vissza, hiszen több, számomra új emberrel kellett megismerkednem. Nem csak a játékosok között vannak olyanok, akik később jöttek, mint ahogy elmentem, a José Gomes-féle szakmai stáb is azután állt fel. De a Vidi-család, az a Vidi-család, aki ennek tagja lehet, az nem véletlen. Olyan mintha el sem mentem volna, nagyon jó újra itthon lenni. Úgy látom, hogy José Gomes belső középpályásként számol velem, de azon a poszton (ahogy az összes többin) is nagy harc várható a csapatba kerülésért. Természetesen mindent megteszek, hogy játsszak, de ha úgy alakul, hogy más lép pályára, akkor is segíteni fogom a csapatot, azzal, amivel épp tudom. Remélem, idén is sokáig tart a csapatnak az Európa Liga sorozat, kevesebb, mint három hét múlva pedig már kezdődik az új bajnokság is" – mondta a vidi.hu-nak Sándor György. Sándor György.

Sándor György az Európa-liga első selejtezőkörére még nem volt nevezhető.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
23 órája

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23

Ismét felveheti a Videoton nevet a Fehérvár FC

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 18:52

Visszatértek a Vidi-legendák Madridba

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 08:07

A fehérvári huszárok bevették a Bernabéut

Népsport
2025.05.22. 07:30
Ezek is érdekelhetik