Videoton: Fejes András két évvel hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 17:33
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján jelentette be, hogy a legutóbbi szezonban kölcsönben a Siófokot erősítő Fejes András két évvel, 2016 nyaráig meghosszabbította a szerződését a klubbal.

A 24 esztendős védő eddig érvényben lévő megállapodása a következő idény végén járt volna le a fehérvári klubnál, ezt toldották meg további két esztendővel a felek.

„Örülök, hogy továbbra is számít rám a klub. Mivel érzelmileg nagyon kötődöm a Vidihez, ezért nem is gondolkodtam azon, hogy más csapat játékosa legyek, persze ez nem csak a labdarúgón múlik, hanem a klubon is. A jövőmmel kapcsolatban egyelőre még nem tudok sok mindent mondani, jelenleg annyi biztos, hogy július 15-én az NB III-as csapattal kezdem el a felkészülést. Természetesen a legnagyobb vágyam, hogy kiegyensúlyozott, jó teljesítményt tudjak nyújtani, és felhívjam magamra José Gomes figyelmét, hiszen szeretnék idővel az NB I-es csapatban is bizonyítani” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Fejes András.

A Videotonhoz kapcsolódó hír, hogy a fehérvári klub az utolsó dokumentumokat is elküldte az orosz Tom Tomszknak Mladen Bozsovics átigazolásával kapcsolatban, így most már papíron is biztossá vált, amiről június végén beszámoltunk: a montenegrói kapus az orosz élvonalban folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik