Újpest: kellenek még játékosok - Marc Leliévre

Vágólapra másolva!
2013.07.11. 12:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest edzője, Marc Leliévre szerint huszonöt percig jól játszott a csapat a tegnapi, Sint-Truiden elleni edzőmeccsen (1–1), de ez még nem elég.

Az Újpest belga edzője, Marc Leliévre elismerte, akadtak még hibák a csapatnál az első felkészülési mérkőzésen. A tegnapi, 1–1-es eredménnyel zárult, Sint-Truiden elleni találkozón egy-egy félidőhöz jutott két próbajátékos, Kis Kevin és Leopold Novak, akik továbbra is a csapattal készülnek a belgiumi edzőtáborban.

„Jó tanulsága volt a mérkőzésnek, hogy kellenek még játékosok bizonyos pozíciókba, őket továbbra is keressük. A két próbajátékos velünk készül tovább és elképzelhető, hogy a szombati meccsen is lehetőséget kapnak”– nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a belga szakember a csütörtök reggeli edzés előtt.

Az Újpest a következő mérkőzését a K.S.C. Lokeren O-V vendégeként játssza szombaton.

„Jó tanulsága volt a mérkőzésnek, hogy kellenek még játékosok bizonyos pozíciókba, őket továbbra is keressük. A két próbajátékos velünk készül tovább és elképzelhető, hogy a szombati meccsen is lehetőséget kapnak”– nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a belga szakember a csütörtök reggeli edzés előtt.

Az Újpest a következő mérkőzését a K.S.C. Lokeren O-V vendégeként játssza szombaton.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC). Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, próbajáték,?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (?), Bodnár István (?), Grégory Christ (francia, ?) Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Dombai Viktor (?), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (?), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (Gyirmót FC-Győr), Magos Mátyás (?), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (Kecskeméti TE – próbajáték), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Víctor Jesús (spanyol, szabadon igazolható), Kevin Kis (belga, szabadon igazolható), Leopold Novak (horvát, Sint-Truiden)

 

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:07

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

A ZTE felkészülési meccsen két góllal győzött a zágrábiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 14:06

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03
Ezek is érdekelhetik