Újpest: a Standardtól érkezett próbajátékos a lila-fehérekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.15. 15:42
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Újpest harmadik belgiumi felkészülési mérkőzésén kedden a Mechelennel csap össze. A találkozón lehetőséget kap a Standard Liege-től próbajátékra érkezett Simon Ligot, aki a védelem jobb oldalán vethető be – ezt Marc Lelievre, a lila-fehérek vezetőedzője erősítette meg a klub hivatalos honlapján.

„A Mechelen is egy nagyon jó csapat, közvetlenül a belga topcsapatok alatt helyezkedik el játékerőben. A Lokeren elleni meccs óta is nagyon keményen dolgozunk, elég fáradt a csapat így az edzőtábor végére, de ez ilyenkor normális. Kevin Kis harmadik meccsén is bizonyíthat, mellette pedig jobbhátvédként a próbajátékra érkező Simon Ligotot is megnézzük. Kabát Péter és Bavon felépült kisebb sérüléséből és a lecserélt Lázár Bence is velünk edzett, így ők tudják vállalni a játékot. A Sint-Truiden ellen az utolsó, a Lokeren ellen az első percben kaptunk gólt, ezúttal az első perctől a lefújásig koncentrálnunk kell a pályán” – hangsúlyozta Lelievre.

A belga szakember által említett Simon Ligot először kaphat lehetőséget az Újpestben. A próbajátékra érkezett 20 esztendős védő legutóbb a Standard Liege tartalékegyüttesét erősítette. A belga U17-es válogatottban egy alkalommal pályára lépő játékos egyébként akkor sem jön zavarba, ha a középpálya jobb oldalán kap lehetőséget.

A Mechelen–Újpest felkészülési mérkőzés kedden 19.30 órakor kezdődik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza). Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, próbajáték,?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (Diósgyőri VTK), Bodnár István (?), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Grégory Christ (francia, ?), Dombai Viktor (FC Tatabánya – próbajáték), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (?), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (Gyirmót FC-Győr), Magos Mátyás (?), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (Kecskeméti TE – próbajáték), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Kevin Kis (belga, szabadon igazolható – próbajáték), Simon Ligot (belga, Standard Liege – próbajáték)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik