Honvéd: Tchamival szerződést bontottak a kispestiek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.30. 12:31
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján tette közzé, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Hervé Tchamival.

A 25 éves kameruni középpályással kapcsolatban már korábban azt közölte a kispestiek honlapja, hogy átadólistára került, de most felbontották a megállapodását.

A 25 éves Hervé Christian Tchami-Ngangoue – aki Németországban, a Hamburgnál lett profi labdarúgó, és a cseh liga, valamint Szolnok érintésével került Kispestre – a legutóbbi szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, és három gólt szerzett. A középpályás a Honvéd játékosaként a kameruni válogatottba is beverekedte magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsön után végleg), Czár Richárd (First Wienna – Ausztria, kölcsönből vissza), Emmanuel Mensah (ghánai, United Soccer Training Academy – Ghána), Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Andrea Mancini (olasz, Real Valladolid B – Spanyolország, kölcsönben), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország – kölcsönbe), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza). Az ifjúsági csapatból felkerült: Bobál Dávid, Botka Endre, Kozma Richárd, Nikola Pantovics (szerb)
Távozik/távozhat: Debreceni András (Újpest, Beitar Jerusalem – Izrael?), Délczeg Gergely (?), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Czár Richárd (Soproni VSE, kölcsönbe), Mamadou Diakité (francia-mali, Crotone – Olaszország),Ivancsics Gellért (Lombard Pápa), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Marshal Mfon Johnson (nigériai, ?), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC), Novák Alexisz (Siófok FC),Henry Etiosa Odia (nigériai, Dacia Chisinau – Moldova), Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba – kölcsönbe), Claudiu Pascariu (román, ?), Souleymane Tandia (szenegáli, ?), Hervé Tchami (kameruni, ?), Vólent Roland (Siófok, kölcsönbe)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik