Honvéd: távozik a kispestiektől a 22 éves olasz hátvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.31. 00:34
Olasz sajtóértesülés szerint távozik a Bp. Honvéd labdarúgócsapatától Nicola Canzian. A 22 éves védő a hazájában szeretne klubot találni magának.

Az Atalantában nevelkedett Canzian idén februárban igazolt a Honvédhoz, ám csak a kispestiek második csapatában kapott szerepet, ott sem sokszor.

„Nem volt szerencsém a Honvédnál – idézi a Tuttoatalanta.com Canziant. – Kevés lehetőséget kaptam, mivel egy sérülés a partvonalon kívülre kényszerített, de most már felépültem és jól vagyok. Élő szerződésem volt, azonban az ügynökömmel és a klubbal közösen úgy döntöttünk, hogy ezt felbontjuk. Most egy olaszországi lehetőségben reménykedem. Egyéni edzéseket végzek, hogy megfelelő állapotban legyek, és nyitott vagyok a másod-, illetve harmadosztályú ajánlatokra.”

„Nem volt szerencsém a Honvédnál – idézi a Tuttoatalanta.com Canziant. – Kevés lehetőséget kaptam, mivel egy sérülés a partvonalon kívülre kényszerített, de most már felépültem és jól vagyok. Élő szerződésem volt, azonban az ügynökömmel és a klubbal közösen úgy döntöttünk, hogy ezt felbontjuk. Most egy olaszországi lehetőségben reménykedem. Egyéni edzéseket végzek, hogy megfelelő állapotban legyek, és nyitott vagyok a másod-, illetve harmadosztályú ajánlatokra.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsön után végleg), Czár Richárd (First Wienna – Ausztria, kölcsönből vissza), Emmanuel Mensah (ghánai, United Soccer Training Academy – Ghána), Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Andrea Mancini (olasz, Real Valladolid B – Spanyolország, kölcsönben), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország – kölcsönbe), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza). Az ifjúsági csapatból felkerült: Bobál Dávid, Botka Endre, Kozma Richárd, Nikola Pantovics (szerb)
Távozik/távozhat:Nicola Canzian (olasz, ?), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Czár Richárd (Soproni VSE, kölcsönbe), Debreceni András (Újpest FC, Beitar Jerusalem – Izrael?), Délczeg Gergely (Haladás, ?), Mamadou Diakité (francia-mali, Crotone – Olaszország),Ivancsics Gellért (Lombard Pápa), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Marshal Mfon Johnson (nigériai, ?), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC), Novák Alexisz (Siófok FC),Henry Etiosa Odia (nigériai, Dacia Chisinau – Moldova), Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba – kölcsönbe), Claudiu Pascariu (román, ?), Souleymane Tandia (szenegáli, ?), Hervé Tchami (kameruni, ?) Vólent Roland (Siófok, kölcsönbe)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik