Haladás: Popovicstól elköszöntek, Rózsa nem megy a DVTK-ba

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 14:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a próbajátékon szereplő szerb játékost, Mladen Popovicsot nem szerződtetik, míg a DVTK által kiszemelt Rózsa Dánielt biztosan nem adják el a diósgyőrieknek.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint a hétfő óta próbajátékon szereplő Popovics ma már nem edzett együtt a csapattal, mivel a szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás közölte, nem tart igényt a csatárra.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője emellett több játékos átigazolási ügyére is kitért, és elmondta: Rózsa Dániel biztosan nem lesz a DVTK játékosa, mivel a két klub vezetősége nem tudott megegyezni a kapus átigazolási összegét illetően.

„Rózsa Dániel ügye lezárult, marad Szombathelyen. A diósgyőriek és a mi álláspontunk között jelentős volt a különbség. Rózsa remek szezonon van túl, ő az első számú kapusunk, csak nagyon jó ajánlat esetén válnánk meg tőle. Bár Jagodics Márk szerdán az Ajkában játszott, úgy döntöttünk, mégis marad a Haladásban. Skriba Máté viszont egy évre kölcsönben Ajkán folytatja a pályafutását, Farkas Márk pedig Gyirmóton futballozik egy esztendőt” – mondta Tóth a haladas.hu-nak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Veszprém), Skriba Máté (FC Tatabánya – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (Mezőkövesd), Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Farkas Márk (Gyirmót FC Győr – kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Hanzl Máté (FC Ajka – kölcsönbe), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa),Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?), Skriba Máté (FC Ajka – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Laczkovich Donát (szabadon igazolható, legutóbb Soproni VSE), Vadnai Dániel (MTK Budapest)

Legfrissebb hírek

Kölcsönadta fiatal szélsőjét a Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
2025.02.03. 17:17

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Elfogadta a közgyűlés: Schäfer András egyszázalékos üzletrészt vásárolt a Haladásból

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 13:31

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

Eljárás folyik a Haladás új vezetőedzője ellen, a klub kiáll mellette

Labdarúgó NB II
2025.01.10. 23:45

Ausztriában postásként dolgozó magyar szakember lett a Haladás új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.01.10. 09:23

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

NB III: jókora adótartozása van a Haladás VSE-nek, kérdéses a futballcsapat tavaszi szereplése

Labdarúgó NB II
2024.12.11. 17:22
Ezek is érdekelhetik