Haladás: a Fraditól távozott, és nem lesz szombathelyi sem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 13:59
A Ferencvárostól távozó Máté János az utóbbi napokban a Haladás keretével edzett, de hétfőre véglegessé vált, hogy nem lesz az NB I-es szombathelyi csapat labdarúgója.

„Nem vagyok már Szombathelyen. Annyi történt, hogy nem tudtunk megegyezni, úgyhogy a Haladás játékosa biztosan nem leszek – idézi a rangado.hu az NB II korábbi gólkirályát. – Ez eldőlt, és remélem, hogy napokon belül az is kiderül, hol folytatom, és pont kerül végre az ügyem végére. Edzőmérkőzésen direkt nem is játszottam, először edzésbe kellett állnom. Meg is beszéltük ott a vezetőkkel, hogy nem próbajátékra érkezem, és abban maradtunk, hogy amíg nem egyezünk meg, és nem írok alá, addig nem lépek pályára. Sajnos ez most nem úgy alakult, és el is jöttem már a Halitól. Jelenleg itthon vagyok a családommal, egyedül, külön edzek." rangado.hu az NB II korábbi gólkirályát. – Ez eldőlt, és remélem, hogy napokon belül az is kiderül, hol folytatom, és pont kerül végre az ügyem végére. Edzőmérkőzésen direkt nem is játszottam, először edzésbe kellett állnom. Meg is beszéltük ott a vezetőkkel, hogy nem próbajátékra érkezem, és abban maradtunk, hogy amíg nem egyezünk meg, és nem írok alá, addig nem lépek pályára. Sajnos ez most nem úgy alakult, és el is jöttem már a Halitól. Jelenleg itthon vagyok a családommal, egyedül, külön edzek."

A 23 éves csatár tavasszal az akkor még az NB I-ben szereplő Siófokban futballozott kölcsönjátékosként.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, Veszprém), Skriba Máté (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (Mezőkövesd), Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Jagodics Márk (Ajka – kölcsönbe), Kenesei Krisztián (MTK Budapest?), Rajos Gábor (?), Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Németh Gábor (MVM Paksi FC), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Laczkovich Donát (szabadon igazolható, legutóbb Sopron)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik