Győri ETO: a kameruni középpályás hétfőn aláírhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 20:57
null
Munkában Mevoungou, az Admira rombolója. Győr a következő állomás? (Fotó: Reuters)
A Nemzeti Sport információi szerint Patrick Mevoungou hétfőn aláírhatja szerződését a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO-val. A 27 éves kameruni védekező középpályás az osztrák Admira Wackertől érkezhet a magyar bajnokhoz.

A hét közepén a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy Patrick Mevoungou a Győri ETO kameruni kiszemeltje. Akkor még úgy tűnt, távol állnak a felek a megegyezéstől, azóta azonban változott a helyzet.

Mevoungou karrierje során többek között megfordult Kínában és Macedóniában is, illetve volt a Sturm Graz játékosa, jelenleg az Admira Wackert erősíti. A Nemzeti Sport információi szerint elfogadta a Győri ETO ajánlatát, és hétfőn már alá is írhatja szerződését a magyar bajnokkal.

A 188 centiméter magas védekező középpályás a legutóbbi szezonban 13 bajnokin lépett pályára az Admira Wackerben, illetve négy Európa-liga-selejtezőn, egy öngól fűződik a nevéhez. A kameruni válogatottban 2010-ben, a Grúzia elleni felkészülési mérkőzésen debütált, és tagja volt a „Szelidíthetetlen Oroszlánok” bő világbajnoki keretének is – a szűkítésnél végül kimaradt, így nem utazhatott el Dél-Afrikába.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza), Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza), Rafe Wolfe(jamaicai, MTK)
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, Dila Gori – Grúzia), Dudás Ádám (Paks?), Marián Had (szlovák, ?), Molnár Péter (szlovákiai, Paks), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?), Zámbó Bence (Kaposvár, kölcsön után végleg)
Kiszemeltek: Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Kamil Kopúnek (szlovák, Slovan – Szlovákia), Kovács János (szabadon igazolható, legutóbb Luton – Anglia), Lázok János (Paksi FC), Patrick Mevoungou (kameruni, Admira Wacker), Kevin Vinetot (francia-kongói, FC Crotone – Olaszország)



Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik