ETO: Trajkovics hosszabbított, célja a BL-csoportkör

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 16:10
Ahogy az várható volt, Nikola Trajkovics szerződést hosszabbított a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO-val. A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a szerb középpályás újabb két évre írt alá, ami azt jelenti, hogy 2015 nyaráig biztosan a magyar bajnok játékosa lesz.

„Nincs különösebb szenzáció, hiszen Nikola ügynökével a Fradi tavaszi vendégjátéka után mindenben megegyeztünk. A mai napra a formaságok maradtak. Aláírtuk az angol és magyar nyelvű szerződéseket, így örömmel jelenthetem be, hogy a gólerős középpályás a következő két esztendőben is klubunkat szolgálja" – nyilatkozta Klement Tibor ügyvezető az eto.hu-nak.Klement Tibor ügyvezető az eto.hu-nak.

„Boldog vagyok, hogy további két évre aláírtam az ETO-hoz. Az elmúlt három évben nagyon megszerettem a csapatot és a várost. Amikor ideigazoltam, akkor az első nyilatkozatomban azt mondtam, hogy szeretném bajnoki címhez segíteni a Győrt. Ez sikerült! Most azt szeretném, hogy a BL-csoportkörbe jusson az együttes a góljaimmal" – fogalmazott Nikola Trajkovics.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza), Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza), Rafe Wolfe(jamaicai, MTK), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, Dila Gori – Grúzia), Marián Had (szlovák, ?), Molnár Péter (szlovákiai, Pkas), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?)
Kiszemeltek: Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Kovács János (szabadon igazolható, legutóbb Luton – Anglia), Lázok János (Paksi FC), Anej Lovrecic (szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Michel Platini (brazil, CSZKA Szófia – Bulgária, próbajáték), Kevin Vinetot (francia-kongói, Crotone – Olaszország)

 

Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09
Ezek is érdekelhetik