ETO: az Admira bontott Mevoungouval, Győrbe küldte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.09. 20:30
Az osztrák élvonalbeli Admira Wacker labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta: azonnali hatállyal távozik kameruni középpályása, Patrick Mevoungou. Az Admira közleménye szerint Mevoungou a Győri ETO FC-nél folytatja pályafutását – az ETO még nem jelentette be hivatalosan a védekező középpályás megszerzését.

„Patrick Mevoungou azonnali hatállyal elhagyja az FC Admira Wacker Mödling csapatát. Az Admira a játékos több súlyos fegyelmezetlensége és önkényesen meghosszabbított szabadsága után úgy döntött, hogy szerződést bont vele. Sikerült gyorsan minden félnek megfelelő megoldást találni: Mevoungou azonnali hatállyal a magyar Győri ETO FC csapatához igazol. Az orvosi vizsgálatokon már tegnap átesett. A négyszeres magyar bajnokkal gyorsan sikerült megállapodni.” – tudatta az Admira hivatalos közleményben.

Az osztrák közleményre „rímel” Klement Tibor győri ügyvezető nb1.hu-nak adott nyilatkozata is.

„A szerződést még nem írtuk alá, de a klubbal már megállapodtunk az átigazolásról. Lázok János egyelőre a Paks játékosa, így a két BL-mérkőzésre sem nevezhettük be, a játékosok listáját hétfőn kellett elküldenünk a szövetségnek.”

A Nemzeti Sport Online elsőként számolt be arról, hogy Mevoungou lehet a győriek egyik nyári szerzeménye. A 27 éves kameruni védekező középpályás 2010-ben hazája válogatottjában is bemutatkozhatott, tagja volt a nemzeti csapat bő világbajnoki keretének is, bár a Dél-Afrikába utazó huszonhármak közé már nem került be.

Legfrissebb hírek

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik