DVTK: Nyíregyházán játszhatják első hazai mérkőzéseiket

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 11:04
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a diósgyőri stadion felújítási munkálatai miatt várhatóan az első két-három bajnokiját nem tudja hazai környezetben játszani.

A boon.hu beszámolója szerint a piros-fehér együttes így Nyíregyházán léphet majd pályára az idénybeli első hazai bajnoki mérkőzésein.

A tárgyalások jelenleg is folynak a stadion bérlésével kapcsolatban, hivatalos bejelentés a jövő hétre várható az ügyben, azonban az arénát üzemeltető NyírVV Kft. csoportvezetője, Venczel Viktor már most elmondta: az esetleges bérlés nem fogja érinteni a nyíregyháziakat.

„A két szurkolótábor ellentétét nem tudjuk megerősíteni, de természetesen lesz rendőri biztosítás az esetleges atrocitások megelőzése érdekében. A károk megtérítése minden esetben a bérlőt terheli, amit szerződésben is rögzítünk. Ami pedig a helyi csapatot illeti, a tárgyalásokat megelőzően elsőként erről egyeztettek a miskolciak a Spartacus vezetőségével, így a nyíregyháziaknak sem az edzéseit, sem mérkőzéseit nem érinti a diósgyőriek játéka” – nyilatkozta Venczel.

A DVTK az első hazai bajnokiját a második fordulóban, augusztus harmadikán játssza az MTK ellen. boon.hu beszámolója szerint a piros-fehér együttes így Nyíregyházán léphet majd pályára az idénybeli első hazai bajnoki mérkőzésein.

A tárgyalások jelenleg is folynak a stadion bérlésével kapcsolatban, hivatalos bejelentés a jövő hétre várható az ügyben, azonban az arénát üzemeltető NyírVV Kft. csoportvezetője, Venczel Viktor már most elmondta: az esetleges bérlés nem fogja érinteni a nyíregyháziakat.

„A két szurkolótábor ellentétét nem tudjuk megerősíteni, de természetesen lesz rendőri biztosítás az esetleges atrocitások megelőzése érdekében. A károk megtérítése minden esetben a bérlőt terheli, amit szerződésben is rögzítünk. Ami pedig a helyi csapatot illeti, a tárgyalásokat megelőzően elsőként erről egyeztettek a miskolciak a Spartacus vezetőségével, így a nyíregyháziaknak sem az edzéseit, sem mérkőzéseit nem érinti a diósgyőriek játéka” – nyilatkozta Venczel.

A DVTK az első hazai bajnokiját a második fordulóban, augusztus harmadikán játssza az MTK ellen.

 

 

Legfrissebb hírek

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Győrből igazolt válogatott védőt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 21:17

A csereként beálló Benbuali góljával megverte az ETO odahaza a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 19:23

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik