DVTK: A lehetetlent is megpróbáltam, hogy maradhassak - Gallardo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.31. 12:18
null
Francisco Gallardo (balra) két éven át erősítette a DVTK-t (Fotó: Mirkó István – archív)
Francisco Gallardo, az élvonalbeli DVTK korábbi labdarúgója a facebook-oldalán üzent a diósgyőri szurkolóknak. A bejegyzésben Gallardo azt írta, az első hívó szóra visszatérne a miskolciakhoz.



Mint ismert, a korábbi hírekkel ellentétben a DVTK végül mégsem hosszabbított Gallardóval, akinek szerződése az előző idény végén lejárt. Akkor a Diósgyőr hivatalos honlapja így fogalmazott:

„Hosszú tárgyalássorozat után még kedd este is hosszasan egyeztetettek a felek, de végül sajnálattal vettük tudomásul, hogy a korábbi szóbeli megállapodás ellenére Gallardo nem írta alá a papírokat. Ezzel eldőlt, hogy két szép év után a klub és a játékos útjai különválnak.”

A 33 éves középpályás saját közösségi oldalán üzent a DVTK szurkolóinak.

„Végül úgy alakult, hogy nem leszek ott az MTK elleni meccsen. Ezekben a nehéz és érthetetlen pillanatokban legszívesebben a családommal szeretnék lenni, ezért döntöttem úgy, hogy mégsem leszek ott a mérkőzésen. A következő héten el fogom mondani, miért nem folytatom itt, annyit azért elmondanék, hogy még a lehetetlent is megpróbáltam, hogy itt maradjak, és veletek legyek, mert ezt akartam az első pillanattól fogva. Mindig kész leszek arra, hogy az első hívó szóra visszajöjjek. Köszönöm, és remélem, hogy megértetek ezekben a nehéz pillanatokban” – írta Gallardo a facebookon.

A DVTK szombaton az MTK-t fogadja az NB I 2. fordulójában.

NB I, 2. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 2., péntek
19.00 MVM Paks–Pécsi MFC (Sport1) Andó-Szabó Sándor
Augusztus 3., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–MTK Budapest (Sport1) Bognár Tamás
19.00 Kaposvári Rákóczi–KTE-Phoenix Mecano Erdős József
19.00 Haladás–Győri ETO FC (Sport1) Solymosi Péter
21.00 Puskás Akadémia FC–Újpest FC (M2) Farkas Ádám
Augusztus 4., vasárnap
16.30 Ferencváros–Videoton (Duna Tv) Kassai Viktor
18.30 Bp. Honvéd–Lombard Pápa (Sport2) Fábián Mihály
20.30 Debreceni VSC-Teva–Mezőkövesd-Zsóry (Sport2) Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik