DVTK: eldőlt, ki lesz az utolsó felkészülési ellenfél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 07:09
Hétfőn Bükre utazik edzőtáborozni a labdarúgó NB I rajtjára készülő Diósgyőri VTK. A tábor keretében két nemzetközi mérkőzést játszanak a diósgyőriek, valamint részt vesznek a szombathelyi Király-kupán, amelynek ők a címvédői.

A dvtk.eu hivatalos honlapra feltöltött programtervezet szerint az utolsó felkészülési mérkőzést mégsem a DVSC-Teva, hanem az NB II-es Balmazújváros ellen vívja a csapat idegenben egy héttel az NB I rajtja előtt.

A felkészülést június 17-én elkezdő csapat az elmúlt hetekben öt új játékost igazolt: a brazil William Alves, a bosnyák Senad Husic, az MTK-tól érkező Nikházi Márk után immár két szerb futballista, Nenad Rajics kapus és Zoran Kosztics is Diósgyőr-játékosnak mondhatja magát. Michal Hanek orrtörését leszámítva súlyosabb sérülés eddig nem hátráltatta a munkát.

A DVTK BÜKI EDZŐTÁBORÁBA UTAZÓ KERETE
Kapusok:
Herceg Péter, Nenad Rajics
Mezőnyjátékosok: Mohamadou Abdouraman, William Alves, Bacsa Patrik, Bogáti Péter, Csirszki Martin, Elek Ákos, Francisco Gallardo, Gohér Gergő, Michal Hanek, Senad Husic, Kádár Tamás, Zoran Kosztics, Nagy Tamás, Nikházi Márk, Rudolf Gergely, L’Imam Seydi, Takács Péter, Tisza Tibor, Vadász Viktor, Vági András
Stábtagok: Tomiszlav Szivics – vezetőedző, Bene Ferenc – másodedző, Vladimir Radenkovics – másodedző, Szrdjan Zirojevics – erőnléti edző, Nagy „Jáccó” István – masszőr, Kertész Csaba – masszőr, Novák Zsolt – szertáros, Sztavinovszki Botond – technikai igazgató
Forrás: dvtk.eu

A DVTK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 17.
Edzőtábor: Bükfürdő, július 8–17.
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29., Debrecen DVSC-Teva–Diósgyőr 2–1 (Rezes, Horváth Z., ill. Rudolf)
Július 3.Diósgyőr–Gaz Metan Medias (Medgyes; román) 0–3
Július 6.Diósgyőr–Mezőkövesd 1–0 (Takács P.)
Július 9. , 20.00, Bükfürdő
Diósgyőr–Sageata Navodari (román)
Július 12., 15.30, Szombathely
(Király-kupa-meccsek, 2x30 p)
Július 12., 17.30/19.00

Paks–Diósgyőr

Haladás/Slavija Sarajevo (bosnyák)–Diósgyőr

Július 16., 18.00, Bükfürdő
Diósgyőr–Hapoel Ramat Gan (izraeli II.)
Július 20., 17.00, Balmazújváros
Balmazújváros (NB II-es)–Diósgyőr

 

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23
Ezek is érdekelhetik