DVSC: észt válogatott belső védővel erősítettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 21:41
null
Morozov (jobbra) három évre írt alá a Lokihoz (Fotó: <a href="http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=8671">dvsc.hu</a>)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata hároméves szerződést kötött az észt válogatott belső védővel, Igor Morozovval.

A 193 centi magas belső védő 24 éves kora ellenére már 140 mérkőzést játszott az észt élvonalban, a Levadia Tallinn együttesében. Oszlopos tagja az észt nemzeti csapatnak, pályára lépett többek között az ősszel rendezett Észtország–Magyarország (0–1) vb-selejtező találkozón is – írja a dvsc.hu.

Tavaly az Év játékosának választották Észtországban. Védő létére 12 gólt szerzett az előző szezonban, ebből hetet tizenegyesből, míg ötöt pontrúgás utáni fejesből. Januárban a kétszeres lengyel bajnok Polonia Warszawa együttesébe igazolt, itt is rögtön maghatározó emberré vált. A csapat egész jól szerepelt, két fordulóval a bajnokság vége előtt az ötödik helyen állt, ám ekkor a lengyel szövetség anyagi okok miatt kizárta a gárdát az élvonalból, így Morozov szabadon igazolható vált. A játékosnak sok kérője volt, ezért a szerződéskötés elhúzódott, de a mai napon aláírt a DVSC-hez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők:Cristian Bud (román, FC Bihor – Románia), Joel Damahou (elefántcsontparti, Maccabi Haifa – Izrael), Horváth Zoltán (Egri FC), Huszák Tamás (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Lázár Pál (szabadon igazolható, legutóbb PMFC), Stevo Nikolic (bosnyák, Spartak Trnava – Szlovákia, kölcsönből vissza), Oláh Gergő (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Eugene Salami (nigériai, KTE-Phoenix Mecano, kölcsönből vissza), Alekszandar Trninics (szerb, Csukaricski – Szerbia), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönből vissza), Vinicius Galvao (Csákvári TK – kölcsönből vissza?), Zsidai László (MTK Budapest), Igor Morozov (észt, legutóbb Polonia Warszawa – lengyel)
Távozik/távozhat:Adamo Coulibaly (francia, ?), Luis Ramos (hondurasi, FC Chateauroux – Franciaország), Eugene Salami (nigériai, Teplice – Csehország), Dajan Simac (horvát, ?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönbe), Balajti Ádám (Mezőkövesd, kölcsönbe)
Kiszemeltek: Andrej Causic (horvát, Pécsi MFC), Matic Marusko (szlovén, ND Mura – Szlovénia), Vadnai Dániel (MTK Budapest)

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik