Bp. Honvéd: Ivancsics és Tchami mehet, amerre lát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 11:04
A honvedfc.hu tájékoztatása szerint a Bp. Honvéd két játékosát, Ivancsics Gellértet és Hervé Tchamit ma átadólistára tette.

A 25 éves Hervé Christian Tchami-Ngangoue – aki Németországban, a Hamburgnál lett profi labdarúgó, és a cseh liga, valamint Szolnok érintésével került Kispestre – a legutóbbi szezonban 12 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, és három gólt szerzett. A középpályás a Honvéd játékosaként a kameruni válogatottba is beverekedte magát.

 

A bal oldali középpályás Ivancsics 26 évesen immár másodszor távozik a piros-feketéktől, akiktől 2009-ben Diósgyőrbe került, majd zalaegerszegi kitérő (és több kölcsönadás) után 2011-ben visszatért a Bozsik-stadionba, ahol a legutóbbi idényben 19 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett – az előző idénybeli 24/7-es mutatóhoz képest ez is visszaesésről árulkodik, ami Tchami esetében is észrevehető.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik