Átigazolás: bravúr - az NB I kiesőjétől az angol 3. ligába!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 06:33
Nem mindennapos dolog, hogy a magyar labdarúgó NB I-ből kieső együttestől az angol harmadosztályba szerződik egy futballista. Most ez történt a 23 éves francia Yohann Lasimanttal.

A tavasszal az Egri FC-t erősítő támadó középpályás a szezon végén, a hevesi klub szétesése után szabadon igazolható lett.

Próbajátékra hívta az angol harmadosztályú Leyton Orient, és a korábbi francia utánpótlás-válogatott labdarúgó remekül teljesített.

A Chelmsford Citynek lőtt duplájával, valamint edzésmunkájával Lasimant kiérdemelte, hogy egyéves szerződést kössön vele a League One legutóbbi szezonjának 7. helyezettje.

„Yohann meggyőző volt a próbajátékon, és bár volt egy-két egyéb ajánlata is, jól érezte magát közöttünk, és örülünk, hogy a sorainkban tudhatjuk. Lesz még munka a csapatba építésével, de több poszton is számíthatunk rá, a széleken és a csatár mögött is tud játszani" – mondta Russell Slade, a Leyton menedzsere a korábbi egri légiósról.

Lasimant március elseje és május tizenegyedike között 6 NB I-es meccsen lépett pályára, 1 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
9 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
12 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
13 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája
Ezek is érdekelhetik