Újpest: heten külön edzenek, nem számítanak rájuk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 12:39
Az Újpest labdarúgócsapatának hivatalos honlapja beszámolt a keret mai programjáról és közzétette azoknak a játékosoknak a névsorát is, akik a csapattól külön tréningeznek.

Pénteken is mozgalmas napon lesznek túl az Újpest FC játékosai, hiszen Vermes Krisztiánék 10 órakor a Hármashatár-hegy felé vették az irányt, ahol hegyi futás várt a keret tagjaira. A közös ebédet követően a délutáni csendes pihenő után pedig ismét a Megyeri úton edzenek majd a labdarúgók.

Nem tartott a többiekkel Nikolas Proesmans és Filip Sztaniszavljevics, akik Vass Szilvia segítségével rehabilitációs munkát végeztek a Szusza Ferenc Stadion konditermében. A fiatal belga középpályás még a Paks elleni mérkőzésen szenvedett kereszt- és oldalszalag-szakadást, szerb kollégáját pedig április 22-én műtötték keresztszalag-szakadás miatt. Grégory Christ egyelőre nem edzett a Megyeri úton, a francia középpályás betegség miatt később érkezik meg Magyarországra.

Szintén nem tartott a hegyre a többiekkel Barczi Dávid, Dombai Viktor, Egerszegi Tamás, Fodor Marcell, Remili Mohamed, Szélesi Zoltán és Tóth Bálint, akik Víg Péter irányításával külön edzenek a felkészülés kezdete, vagyis tegnap óta. Nekik a következő szezonra is érvényes szerződésük van, de rájuk a jövőben valószínűleg nem számít a szakmai stáb, megfelelő ajánlat esetén távozhatnak a csapattól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC)
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, ?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (?), Bodnár István (?), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Dombai Viktor (?), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (?), Horváth Tamás (Mezőköves-Zsóry), Floszman Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán István (?), Kovács Dániel (?), Litauszki Róbert (Lombard Pápa ?), Magos Mátyás (?), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (?), Rubus Tamás (?), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (?), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Mohl Dávid (Kecskemét), Víctor Jesús (spanyol, szabadon igazolható)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik