Sportgazdaság: alig akad nyereséges magyar futballklub

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 07:01
A futballcsapatokat működtető cégek többsége veszteséges volt tavaly, a Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent összeállítás szerint mindössze az MTK és a Honvéd futballcsapatait működtető gazdasági társaság tudott profitot termelni 2012-ben.

A legnagyobb költségvetésű magyar futballklub toronymagasan a székesfehérvári Videoton, a most zárult bajnokságot a második helyen záró csapat 2012-es árbevétele meghaladta a kétmilliárd forintot – írta a lap a cég nyilvános beszámolója alapján. A rekordárbevétel nem kis részben volt köszönhető annak, hogy több mint ötszörösére nőtt a helyezésekért járó díj, így 570.4 millió forintot tett ki.

A második legnagyobb büdzséjű klub, az FTC 748.1 millió forintból gazdálkodhatott. A lap szerint a számok azt mutatják, hogy évi félmilliárd forintos költségvetés alatt nehéz NB I-es élcsapatot fenntartani, hiszen a DVSC és a bajnok Győri ETO bevétele is meghaladta ezt. Kivétel talán a Honvéd és az MTK, melyek nyereségesek lettek 300-400 milliós árbevétel mellett – írta a Napi.

A beszámolókból az is kiderül, hogy komoly jegyárbevételre nem lehet számítani a magyar futballban, a legnépszerűbb klubok sem tudnak 100 millió forintnál érdemben többet elérni e címen, sőt vannak olyan csapatok, amelyek éves jegybevétele a tízmillió forintot sem éri el. A tévés jogdíjakból viszont még az utolsó helyezett Egri FC is százmillió forint bevételre tett szert, ez nagyjából a személyi jellegű kiadások felének fedezésére volt elég az adatok alapján.

Legfrissebb hírek

NB II: a mai vereség után előrehozzák az értékelést a Videotonnál

Labdarúgó NB II
7 órája

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
11 órája

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53
Ezek is érdekelhetik