Siófok: a cél a visszajutás, de többen is távoznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 17:13
null
Siófokon egyelőre kérdéses, a (ki)esés után kik alkotják majd a jövő csapatát (Fotó: Szabó Miklós)
Horváth Károly, a labdarúgó NB I-ből kieső Siófok szakmai igazgatója szerint a következő idény célja, hogy a csapat visszajusson az élvonalba, éppen ezért csak a lejárt szerződésű labdarúgók távozására van esély.

„Senkinek a szerződésében nem volt olyan opció, hogy a másodosztályba való kiesés esetén szabadon távozhat. Mivel a célunk, hogy azonnal visszajussunk az élvonalba, szeretnénk ütőképes társasággal nekivágni az NB II-nek" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója.

Mivel több futballistának is lejár a szerződése, illetve a kölcsönjátékosoknak is vissza kell térniük klubjukba, egyelőre kérdéses milyen összetételű kerettel vágnak majd neki a Balaton-partiak az egycsoportos NB II-nek.

„Több játékosunknak is lejár a szerződése. Ilyen Melczer Vilmos is, akivel nem kívánunk hosszabbítani. Nem a kihagyott sorsdöntő tizenegyese miatt, hanem azért, mert Vili a mezőnymunkában nem hozta azt, amit elvárnánk, csak a pontrúgásai voltak veszélyesek" – beszélt a hét találattal házi gólkirály Melczer sorsáról a siófoki szakember.

Minden bizonnyal távozik Pál Szabolcs és Kecskés Tamás is. Mindkét labdarúgó kontraktusa lejár ezen a nyáron, előbbivel nem tervez a szakmai stáb, míg utóbbi megtartására nincs esély. A 27 éves középpályást információink szerint a Paks és a Kecskeméti TE is szívesen látná soraiban.

Jusuf Dajic és Nyári Tibor szerződése is lejár a nyáron, ám a klub szeretne mindkét futballistával hosszabbítani, így az egyeztetések már megkezdődtek.

A tavasszal Siófokon kölcsönben szereplő futballisták – Fejes András (Videoton), Windecker József és Kiss Máté (mindkettő Győri ETO), Máté János (Ferencváros), Fodor Marcell (Újpest) – sorsa egyelőre kérdéses.

„Annyi biztos, hogy a kölcsönjátékosoknak vissza kell térniük a klubjukhoz. Mi Fodor Marcell szolgálataira nem tartunk igényt a jövőben, de a többiekkel szívesen dolgoznánk tovább. Ez azonban a játékosoktól és a klubjuktól is függ" – mondta Horváth Károly.

Bár Horváth Károly biztosan marad a klubnál, a szakmai stábban is lesz változás, ifj. Mihalecz István távozik az élvonaltól búcsúzó csapattól.

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Férfi kézilabda NB I: visszaköltözik Balatonboglárra a NEKA

Kézilabda
2025.10.07. 18:56

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33
Ezek is érdekelhetik