Paks: a győri kapussal és még három játékossal megegyeztek

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 11:35
A Nemzeti Sport Online információi szerint négy labdarúgóval is megegyezett a Paksi FC labdarúgócsapata.

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy a Paksi FC-nél az új vezetőedzővel együtt négy új játékos szerződtetését is bejelentik még a héten.

Az új szakember a külföldi nyaralásából ma hazatérő Horváth Ferenc lehet. A lehetséges új játékosok között pedig Nyári Tibor (Siófok), Kecskés Tamás (Siófok), Egerszegi Tamás (Újpest) és Molnár Péter (Győri ETO) is szerepelhet, de a kecskeméti Bertus Lajos is kiszemelt.

A jelenleg még az ETO-nál tréningező (június végéig oda köti a szerződése), de a győriekkel biztosan nem hosszabbító Molnár Pétert képviselő Sport Media Group menedzserirodától kérdésünkre megerősítették, a kapus jó eséllyel Pakson folytatja a pályafutását.

„A paksi ügyvezetővel, Haraszti Zsolttal tárgyaltunk, nagyon korrekt volt, szóban meg is állapodtunk, és hamarosan alá is írhatjuk a szerződést” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a Sport Media Group részéről Norbert Belán.

Molnár Paksra igazolása nem meglepetés, hiszen már hónapokkal ezelőtt beszámoltunk a tolnaiak érdeklődéséről.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Vayer Gábor (Mezőkövesd, ?)
Kiszemeltek: Bertus Lajos (Kecskemét), Egerszegi Tamás (Újpest FC), Kecskés Tamás (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Nyári Tibor (Paksi FC)

 

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik