NB I: Máté János már elköszönt a fradistáktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.18. 19:36
A Ferencváros labdarúgócsapata szerződést bontott Máté Jánossal, aki egy közösségi oldalon már el is köszönt a szurkolóktól és a társaktól.

„Nehéz leírni azt, amit most érzek. A Fradi nem velem képzeli el a jövő csapatát, ebből kifolyólag írom most ezt az üzenetet minden Fradi kötődésű embernek. Felejthetetlen időszak ez számomra, amelynek minden napja csodálatos volt. Nagyon sokat kaptam Tőletek és ezt nem fogom elfelejteni soha. Remélem, a srácok sok kupát nyernek majd a közönségnek, mert ez a tábor igazán megérdemli a sikereket! Sok Fradi győzelmet kívánok, köszönöm Nektek ezt a szép időszakot!" – fogalmaz Máté egy közösségi oldalon.

A 23 esztendős támadó (aki a 2011–2012-es bajnokságban tizenhét találattal NB II-es gólkirály lett a Videoton-Puskás Akadémia színeiben) ősszel nyolc meccsen jutott szóhoz a Ferencvárosban, hogy aztán a tavaszt kölcsönben már Siófokon töltse.

Amiért ment, részben megvalósította, a balatoni együttesben állandó játéklehetőséghez jutott, ugyanakkor nem tudta bennmaradáshoz segíteni a klubot. A Balaton-partiak visszavárják, de a játékos korábban úgy nyilatkozott, hogy az élvonalban képzeli el a jövőjét.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza?), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Máté János (Siófok, kölcsönből vissza?), Zsivóczky Norbert (Szigetszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Stanley Aborah (belga-ghánai, ?), Júnior Fell (brazil, ?), Juha Hakola(finn, ?),Marko Ranilovic (szlovén,?), Martin Klein (cseh,?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?), Sváb Dániel (Cottbus?), Quenten Martinus (holland?), Máté János (?)
Kiszemeltek: Kurucz Péter (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós), Maurice Trapp (német, Union Berlin)

 

 

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
19 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
22 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15
Ezek is érdekelhetik