MTK: Zsidai tud a DVSC érdeklődéséről, a kékek is megtartanák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.04. 10:41
Zsidai László, az MTK Budapest labdarúgócsapatának lejáró szerződésű középpályása tud a kupagyőztes DVSC-Teva érdeklődéséről – ugyanakkor a bajnokságban 4. helyen végző fővárosi kék-fehérek is szívesen megtartanák.

„Hallottam a Debrecen érdeklődéséről, de még semmi biztosat nem lehet tudni – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Zsidai László, a fővárosiak védekező középpályása. – Remélem, minél hamarabb pont kerül az ügy végére, ott szeretném elkezdeni a felkészülést, ahol futballozom a jövőben. Többet egyelőre nem tudok mondani ezzel kapcsolatban.”

Úgy tudjuk, a 26 esztendős futballistának ajánlatot tett az MTK, de ő arra egyelőre nem bólintott rá.

Nézzük, mi a helyzet a többi, nyáron szabaddá váló labdarúgóval. Továbbra sem tudni, Hidvégi Sándor hol folytatja, Ladányi Tiborral kapcsolatban viszont tartja magát a hír, hogy Pécsre szerződik, cserébe pedig Szatmári Lóránd érkezhet. Nikházi Márk minden bizonnyal hosszabbít az MTK-val, Vadnai Dániel – Zsidai Lászlóhoz hasonlóan – akár Debrecenbe is kerülhet. Egyelőre az sem világos, hogy a jamaicai Rafe Wolfe marad-e vagy sem.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Beszterczei Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Deutsch Bence (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Djordje Djuric (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Frank Richárd (Tatabánya – kölcsönből vissza?), Kornis Attila (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Macura Szasa (Szigetszentmiklós – kölcsönből vissza?), Tóth Ferenc (Veszprém FC – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Balajti Ádám (DVSC-Teva, kölcsönből vissza?), Hidvégi Sándor (?), Ladányi Tibor (PMFC?), Vadnai Dániel (?),Rafe Wolfe(jamaicai, ?), Zsidai László (?)
Kiszemeltek: Szatmári Lóránd (PMFC)

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26
Ezek is érdekelhetik