Játékossors: Simon Ádám szeretne Palermóban játszani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 10:32
Mert ha egyszer búcsúzni kell, akkor búcsúzzunk szépen. Úgy, ahogy Simon Ádám, a Haladás középpályása a Honvéd elleni szezonzáró bajnokin (1–1) tette. Az utánpótlás-válogatott játékos egy szezonra szóló kölcsönadási szerződése lejárt, ezért rövidesen visszatér olasz munkaadójához, a Palermóhoz. További sorsa a megbeszéléseken múlik – azon, hogy igényt tartanak-e rá a klubjában.

„Nem lenne ellenemre, ha marasztalnának – mondta Simon Ádám. – Szeretnék végre tétmérkőzésen is pályára lépni az olasz csapatomban. E pillanatban azonban nem tudom, hogyan alakul a sorsom. Azt gondolom, hogy hamarosan jelentkeznek a palermóiak, és leülünk tárgyalni. Ők elmondják, hogy mit szeretnének, én pedig közlöm, miként képzelem el én a folytatást."

A tárgyalásokat nagyban befolyásolja, hogy a Palermo elbúcsúzott az olasz élvonaltól, és célja – állítólag – a mielőbbi visszajutás. Simon Ádám szerződése 2015 nyaráig szól. Ha a középpályást esetleg újból kölcsönadnák, olyan együttest kell(ene) keresnie magának, amelyben megint bizalmat és rendszeres játéklehetőséget kap, mint nemrég Szombathelyen.

„Hálával tartozom a Haladásnak, amiért a nyáron, röviddel az átigazolási időszak lejárta előtt visszahozott – így a 23 éves futballista. – Összesen huszonkét mérkőzésen szerepeltem, pályára léptem a Ligakupában, s amikor úgy volt, »lementem« az NB II-esekhez is. Mindenképpen játékban akartam maradni. Sokat számít, hogy nem kerültem parkolópályára. Sőt! Remélem, a palermóiak díjazzák a törekvéseimet. Kicsit későn – csak az utolsó fordulóban –, de jött az a várva várt gól is. Így legalább elmondhatom, hogy szépen búcsúzom. Már ha egyáltalán csakugyan búcsúzom."

 

Legfrissebb hírek

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
23 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik