FTC: Sváb nem fogadta el a 35 százalékos emelést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 07:23
Cottbusi próbajátékának lassan a végére ér Sváb Dániel, a németek várhatóan a napokban hoznak döntést, mihez kezdenek a Ferencváros labdarúgójával. Orosz Pál vezérigazgatója a játékossal kapcsolatban ugyanakkor elmondta: a fizetését egyharmaddal növelték volna meg, ám arra az érintett nemet mondott.

„Sváb Dániel a mi engedélyünkkel vesz részt próbajátékon a német másodosztályú Cottbusnál – mondta Orosz Pál. – Ugyanakkor vele kapcsolatban kaptunk kritikákat is, mondván, a saját nevelésű labdarúgóinkat jobban meg kellene becsülnünk. Nos, erre azt mondhatom, mi ajánlatot tettünk védőnknek, amely harmincöt százalékos fizetésemelést tartalmazott, de ő ezt nem fogadta el. Ennyit gondoltunk reálisnak, ennyit engedett most a klub költségvetése. Szurkolunk neki, hogy sikerrel járjon, de az nem igaz, hogy a Ferencváros szó nélkül hagyja, hogy Sváb Dániel elmegy tőlünk.”Orosz Pál. – Ugyanakkor vele kapcsolatban kaptunk kritikákat is, mondván, a saját nevelésű labdarúgóinkat jobban meg kellene becsülnünk. Nos, erre azt mondhatom, mi ajánlatot tettünk védőnknek, amely harmincöt százalékos fizetésemelést tartalmazott, de ő ezt nem fogadta el. Ennyit gondoltunk reálisnak, ennyit engedett most a klub költségvetése. Szurkolunk neki, hogy sikerrel járjon, de az nem igaz, hogy a Ferencváros szó nélkül hagyja, hogy Sváb Dániel elmegy tőlünk.”

A zöld-fehérekkel kapcsolatos hír még, hogy mára várják a holland Arsenio Valpoort érkezését, míg a siófoki Kurucz Péter továbbra is képben van.

Legfrissebb hírek

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
5 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
8 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
10 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
12 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
18 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
2025.07.29. 18:04
Ezek is érdekelhetik