Felkészülés: ötgólos DVSC-siker az eperjesiek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 18:46
null
Nagy küzdelem, könnyed Loki-siker (Fotó: <a href="http://www.dvsc.hu/">dvsc.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő, s egyben az Európa-liga selejtezőire készülő DVSC-Teva felkészülési mérkőzésen 5–0-s győzelmet aratott a szlovák másodosztályú Tatran Presov ellen.

A Loki első nyári felkészülési összecsapását a szlovákiai Eperjesről érkező Tatran Presovval játszotta, s Kondás Elemér együttese könnyed, ötgólos győzelmet aratott Debrecenben.

A debreceniek fölénye már a szünet előtt góllá érett, Kulcsár Tamás távolról volt eredményes. Fordulás után beindult a gólgyártás: Korhut Mihály fejes gólja után Czvitkovics Péter előbb akcióból, majd tizenegyesből volt eredményes. A végeredményt a csereként beálló Stevo Nikolic állította be büntetőből a 83. percben.

A hazaiaknál a próbajátékosok közül a román Cristian Bud lépett pályára, a nyári szerzemények közül pedig a szerb Alekszandar Trninics és Zsidai László kapott lehetőséget.

A mérkőzést Kulcsár Katalin vezette, aki meghívást kapott a 2015-ös női labdarúgó-világbajnokság előzetes játékvezetői keretébe.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–TATRAN PRESOV (szlovák) 5–0 (1–0)

Debrecen-Pallag, 300 néző. Vezette: Kulcsár K.
DVSC: Verpecz – Nagy Z. (Lucas, 83.), Trninics, Máté, Korhut – Bódi, Zsidai, Se. Bouadla (Dombi, a szünetben), Czvitkovics – Kulcsár T. (S. Nikolics, 70.), Bud (Szécsi M., 70.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Kulcsár T. (40.), Korhut (54.), Czvitkovics (62., 74. – a másodikat 11-esből), S. Nikolics (79. – 11-esből)
Forrás: dvsc.hu

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVA-NÁL
Érkezők: Balajti Ádám (MTK Budapest, kölcsönből vissza?), Horváth Zoltán (Egri FC), Huszák Tamás (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Stevo Niloic (bosnyák, Spartak Trnava – Szlovákia, kölcsönből vissza), Oláh Gergő (FC Tatabánya – kölcsönből vissza?), Eugene Salami (nigériai, KTE-Phoenix Mecano, kölcsönből vissza?), Alekszandar Trninics (szerb, Csukaricski – Szerbia), Varga József (Greuther Fürth – Németország, kölcsönből vissza), Vinicius Galvao (Csákvári TK – kölcsönből vissza?), Zsidai László (MTK Budapest)
Távozik/távozhat:Adamo Coulibaly (francia, ?), Luis Ramos (hondurasi, FC Chateauroux – Franciaország), Dajan Simac (horvát, ?), Varga József (Middlesbrough – Anglia, kölcsönbe)
Kiszemeltek:Cristian Bud (román, FC Bihor – Románia), Andrej Causic (horvát, Pécsi MFC), Joel Damahou (elefántcsontparti, Maccabi Haifa – Izrael), Matic Marusko (szlovén, ND Mura – Szlovénia), Vadnai Dániel (MTK Budapest)
A DVSC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 18.
Tervezett edzőtábor:
TERVEZETT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29., 17.00

DVSC-Teva–Tatran Presov (Eperjes; szlovák) 5–0

Június 29., 19.00
DVSC-Teva–Diósgyőr
Július 6.MFK Kosice (Kassa; szlovák)–DVSC-Teva
Július 13., 20.30
Puskás-stadion
Szuperkupa-mérkőzés
Győri ETO–DVSC-Teva
Július 14.DVSC-Teva–Balmazújváros
Július 18., Drammen,
Európa-liga, 2. selejtezőkör
Strömsgodset (norvég)–DVSC-Teva
Július 25., Nyíregyháza
Európa-liga, 2. selejtezőkör
DVSC-Teva–Strömsgodset (norvég)
AZ NB I-ES CSAPATOK SZOMBATI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Sajószöged–Mezőkövesd 0–21
PMFC–FK Gazovik Orenburg (orosz II. o.) 2–1
Bölcske–KTE-Phoenix Mecano 2–14
Bp. Honvéd–Piast Gliwice (lengyel) 0–1
DVSC-Teva–FC Tatran (Eperjes; szlovákiai) 5–0
Győri ETO–Parndorf (Pándorfalu; osztrák II. o.) 3–2
Ferencváros–Szekszárd 4–1
DVSC-Teva–DVTK2–1
Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
20 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik