Felkészülés: az ETO egy góllal megnyerte a 120 perces csatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 19:26
null
Kevin Vinetot játékára is kíváncsi volt Pintér Attila (Fotó: Grnák László)
A Győri ETO labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte az ETO-parkban az osztrák másodosztályú Parndorfot. Az összecsapás különlegességét az adta, hogy a mérkőzés játékideje 2x60 perc volt.

Két nagy különbségű győzelem (Velky Meder 6–0, Tekenye 21–0) után szombaton már igazi erőfelmérő várt a Győri ETO-ra az osztrák másodosztályú Parndorf révén. Az első félidő jó iramot és több ETO-helyzetet hozott, az első gólt a 46. percben mégis a vendégek szerezték, Matthias Lindner gólra váltott egy lepattanó labdát. A győriek azonban nem sokkal később egyenlítettek: Koltai Tamás elfutott a jobb szélen, beadását az egyik nyári szerzemény, Leandro Martínez mellel továbbította a kapuba. Néhány perccel később Rok Kronaveter találta el a kapufát, a szünetig így maradt az 1–1.

A második félidőre gyakorlatilag sort cserélt Pintér Attila, ám az ETO helyzetekben megmutatkozó fölénye eltűnt, sőt Lazar Sztanisics szabálytalansága után az osztrákok a 102. percben büntetőt lőhettek, és Richard Stern előnyhöz juttatta a vendégeket. A Parndorf a következő percekben akár a meccset is eldönthette volna, ám három nagy helyzetet is kihagyott, a Pintér-csapat pedig büntetett.

A 114. percben Marko Dinjar vette be a kaput szabadrúgásból, a 120. percben pedig Mihai Nicorec beadása után Kalmár Zsolt elé került a labda, és a fiatal támadó higgadtan a kapuba helyezett. A győriek küzdelmes meccsen 3–2-re nyertek a burgenlandi Pándorfalu együttese ellen.

A mérkőzés összefoglalója


NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Győri ETO–Parndorf (osztrák II. o.) 3–2
(1–1)
GYŐRI ETO. 1. félidő: Kamenár – Svec, Lipták, Wolfe, Völgyi – Kamber, Kiss M., Koronaveter – Varga R., Martinez, Koltai. 2. félidő: Nagy G. – Tokody, Takács Á., Vinetot (Djordjevics, 104.), Dinjar – Windecker, Pilibaitis, Kalmár – Varga R. (Nicorec, 67.) , Kink, Lázok. Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Martínez (49.), Dinjar (114.), Kalmár (120.), ill. Lindner (46.), Stern (102. – 11-esből)*
* Az összecsapás 2x60 perces volt.

AZ NB I-ES CSAPATOK SZOMBATI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Sajószöged–Mezőkövesd 0–21
PMFC–FK Gazovik Orenburg (orosz II. o.) 2–1
Bölcske–KTE-Phoenix Mecano 2–14
Bp. Honvéd–Piast Gliwice (lengyel) 0–1
DVSC-Teva–FC Tatran (Eperjes; szlovák II. o.) 5–0
Győri ETO–Parndorf (Pándorfalu; osztrák II. o.) 3–2
Ferencváros–Szekszárd 4–1
DVSC-Teva–DVTK2–1
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29
Ezek is érdekelhetik