Eger: a Vasas és két NB I-es újonc is vinné Némethet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 13:20
Az NB I-től búcsúzó és a következő szezontól csak az NB III-ban szereplő Egri FC egyik legértékesebb játékosa Németh Norbert, aki kilenc gólt jegyzett csapata 25 bajnoki találatából. Nem meglepő, hogy válogathat a különböző ajánlatok között.

„Németh Norbertet még egyéves szerződés köti az Egerhez, de az új vezetőség nagyon korrekten áll az ügyéhez, tisztában vannak vele, hogy legkevésbé sem rajta múlt a csapat kiesése az NB I-ből, és benne még több van annál, hogy a harmadosztályban játsszon. Először tehát az egri vezetőséggel fogunk tárgyalni, de úgy gondolom, meg tudunk majd egyezni az elválásról" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a középpályás menedzsere, Keserű László.

A menedzser megerősítette azt az értesülésünket, miszerint az NB I két újonca, a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia is érdeklődik a játékos iránt.

„A két újonctól érkezett megkeresés, de összesen négy-öt olyan csapat van, amelyet a komoly érdeklődők közé sorolhatunk, köztük egy másodosztályú fővárosi klub is, amelynél nagyon szimpatikus beszélgetést folytattunk, jó perspektívát vázoltak fel. Ugyanakkor Németh Norbert 32 évesen is kész arra, hogy az élvonalban szerepeljen, ezért ez az elsődleges cél. Akár már a héten lehet előrelépés az ügyében" – fogalmazott a játékosügynök.

Keserű László az említett NB II-es csapat nevét nem említette, de nem nehéz kitalálni, hogy Németh korábbi klubjáról, a Vasasról van szó. Jelenleg ugyanis egyetlen fővárosi csapat indulása vehető biztosra a másodosztályban, az pedig az angyalföldi együttes.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik