Videoton: Radó András Fehérvárra szerződhet

Vágólapra másolva!
2013.05.22. 19:22
A Haladás U-válogatott támadója, Radó András nyáron a Videotonhoz szerződhet. Ez egy nyilvános fórumon hangzott el, amelyen a játékos menedzsere, Filipovics Vladan is részt vett.

Az F-Group menedzseriroda részéről Filipovics Vladan és Szabó Tibor vett részt a FourFourTwo Felcsúti Kollégiumi Estéken és beszélt az általuk képviselt futballistákról – tudósít a felcsúti Puskás Akadémia hivatalos honlapja, a pfla.hu.

Az összejövetelen elhangzott, hogy az F-Group menedzseriroda szimpatizál a Videoton labdarúgócsapatának törekvéseivel. A klub két tehetségének, a felcsúti akadémián nevelkedő Zsótér Donátnak és a Haladásból egy éve szerződtetett Kovács Istvánnak is Filipovics Vladan képviseli az ügyeit. Ugyanúgy, ahogy a még Szombathelyen játszó Radó Andrásnak, aki azonban hamarosan követheti Fehérvárra Kovácsot.

„Filipovics mindent elkövet, hogy Kovács István után egy másik szombathelyi, a Haladás ifjú tehetsége, Radó András a nyáron a Videotonban folytassa a pályafutását” – olvasható az esményről szóló beszámolóban.

Radó az előző szezonban mutatkozott be az NB I-ben. A 19 éves szélső ebben az idényben 25 meccsen hat gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
20 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29
Ezek is érdekelhetik