Paks: Éger vigasztalást ígér Bödének a mérkőzés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 16:56
Éger László, a labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks rutinos védője szerint az ellenfélként először hazatérő Böde Dániel a Ferencváros legjobbja, igazi kulcsember, de azért rajta kívül is akad kiváló futballista a fővárosiaknál, akire oda kell majd figyelniük.

Különös érzés lesz Böde Dániel számára pályára lépni a Fehérvári úti stadionban. A Pakson nevelkedett középpályás még sohasem játszott ellenfélként itt – most eljött ennek is az ideje. Böde Dániel számára pályára lépni a Fehérvári úti stadionban. A Pakson nevelkedett középpályás még sohasem játszott ellenfélként itt – most eljött ennek is az ideje.

„Mi mindent elkövetünk azért, hogy nagyon jó meccset játsszunk a Fradival. A Ferencváros remek csapat, Dani az egyik legjobb, ha nem a legjobb játékosa, mindegyik támadásban benne van, igazi kulcsember. Rajta kívül is tele van kiváló futballistákkal az FTC, gondolok itt elsősorban Leonardóra, Jennerre vagy Aborah-ra. Hogy mit ígérek Daninak? A lefújás után biztosan megvigasztaljuk majd…” – mondta Éger László, a gárda rutinos védője a teol.hu-nak.

NB I, 26. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 3., péntek
17.00 Videoton–MTK 2–0
Bognár Tamás
19.00 Haladás–KTE-Phoenix Mecano 1–1
Szilasi Szabolcs
Május 4., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–DVSC-Teva 3–3
Kassai Viktor
16.00 Bp. Honvéd–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Erdős József
18.30
Siófok–Kaposvár (Tv: Sport1)Szőts Gergely
18.30 Eger–Pécsi MFC Becséri Dániel
Május 5., vasárnap
16.30 Újpest–Győri ETO (Tv: M1)
Solymosi Péter
18.30 MVM Paks–Ferencváros (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Böde Dániel: Nekünk a dobogóért kell versenyben lennünk

Labdarúgó NB I
2025.09.02. 11:23

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Pofára eső zsíros kenyér kontra elmaradt integetés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.08.04. 08:01

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 08:49

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik