Nike-kupa: ikszelt a Honvéd a Dinamo Zagrebbel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 11:00
A Nike Premier-kupa európai döntőjében, a D-csoport 1. fordulójában a Budapest Honvéd U15-ös csapata 1–1-es döntetlent játszott a horvát Dinamo Zagrebbel.

A Dinamo Zagreb már a kétszer húszperces mérkőzés elejétől kezdve többet birtokolta a labdát a Honvédnál a Nike Premier-kupa D-csoportjának 1. fordulójában.

A horvátok mezőnyfölénye viszonylag korán góllá is érett: jobb oldali akciót követően a középre bepasszolt labdát egy védelmi hibából üresen kapta az érkező horvát játékos, Jospi Brekalo, aki a tizenhatoson belül, mintegy 12 méterről a kapuval szemben megszerezte a vezetést a Dinamónak.

A játék képe a folytatásban sem sokat változott, a horvátok irányítottak, és bár nem volt sok helyzet, ami volt, az a horvátok előtt adódott. A Honvéd kaput eltaláló egyetlen lövését az első játékrészben egy szabadrúgásból jegyezhettük fel – a Dinamo kapusa a levegőben úszva hárított.

A második félidőben a kispestiek – a szünetben elhangzott edzői utasításnak megfelelően – igyekeztek közelebb védekezni a labdás emberhez, illetve minél korábban letámadni a labdát felhozó horvátokat, aminek köszönhetően csökkent a Dinamo mezőnyfölénye, de veszélyes ellentámadásra továbbra sem futotta a magyar fiatalok erejéből.

Ennek ellenére sikerült az egyenlítés! Az ellenfél térfelének közepéről felívelt szabadrúgás után lefejelt labdából a kispesti csapat legmagasabb játékosa, a majd' kétméteres Váczi Dániel „Torony” közelről a kapuba talált.

Az egyenlítő találat után már egyik kapu sem igazán forgott veszélyben. A Dinamo ekkor már nem játszott fölényben, és mivel a Honvéd sem veszélyeztetett, maradt a játék képe alapján szerencsésnek nevezhető, ugyanakkor nagyon értékes 1–1-es döntetlen.

„A legnagyobb erény sz.r focival pontot szerezni" – hallatszott a meccs után Pári Sándor értékelése, amiben minden benne volt. Ha játékból nem is, küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a kispesti csapat.

NIKE PREMIER-KUPA, EURÓPAI DÖNTŐ
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–DINAMO ZAGREB (horvát) 1–1 (0–1)
BP. HONVÉD:
Vajda – Bodrogi, Czeglédy, Nemes, Gergényi – Soós (Zahorán), Hegedűs, Váczi (Tömösvári) – Bíró Á. (Király), Bíró B., Herjeczki
Gólszerző: Váczi, ill. Brekalo

Legfrissebb hírek

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
6 órája

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03
Ezek is érdekelhetik