Nike-kupa: futballozott, győzött, ezzel 17. a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 12:54
A Budapest Honvéd U15-ös labdarúgócsapata a szerb OFK Beograd ellen 1–0-ra győzött, ezzel a 17. helyen végzett a Nike Premier-kupán.

„Futballozzunk!” – hangzott a Honvéd U15-ös csapatát edző Pári Sándor csatakiáltása a szerb OFK Beograd elleni, a 17. helyért játszott meccs előtt.

Ez a pályán a mérkőzés elején abban nyilvánult meg, hogy a kispestiek birtokolták többet a labdát, volt, hogy percekig alig-alig értek labdába a szerbek.

A 7. percben a fölény már helyzetet is eredményezett, Bíró Ákos megverte védőjét a jobb oldalon, középre adott labdájából pedig Bíró Bence lőhetett kapura, de a szerb kapus védett.

A szünet előtt Hegedűs Tamásnak volt még egy szép szólója, több jó cselt is bemutatott, de végül nem tudta lövéssel befejezni az akciót.

A második félidő 5. percben aztán a vezetést is megszerezte a Honvéd egy agresszív letámadásnak köszönhetően. Bíró Ákos szerzett labdát a szerb tizenhatos előterében, centerezését Bíró Bence váltotta gólra.

Nem sokkal később kis híján növelte előnyét a Honvéd, Király Ákos 17 méterről a lécre bombázta a labdát, a kipattanót Bíró Bence értékesítette, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.

Ez azonban nem szegte kedvét a kispesti fiataloknak, akik a folytatásban is lendületesen, harcosan játszottak, edzőjük meccs eleji ukázának megfelelően valóban futballoztak! Gólt ugyan már nem szereztek, de megérdemelten győztek, és ezzel a 17. helyen végeztek.

NIKE PREMIER-KUPA, EURÓPAI DÖNTŐ
A 17. HELYÉRT


BUDAPEST HONVÉD–OFK BEOGRAD (szerb) 10
BP. HONVÉD:
Vajda – Bodrogi (Abért), Czeglédy, Nemes, Gergényi – Soós (Herjeczki), Hegedűs, Király (Tömösvári) – Bíró B., Váczi, Bíró Á.
Gólszerző:
Bíró B.

A HONVÉD KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Bp. Honvéd–Dinamo Zagreb (horvát) 1–1
Bp. Honvéd–Bröndby (dán) 0–0
Bp. Honvéd–Lokomotiv Moszkva (orosz) 1–2
Bp. Honvéd–HJK Helsinki (finn) 1–3
Bp. Honvéd–Twente (holland) 1–1, 11-esekkel 4–1

Legfrissebb hírek

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
6 órája

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03
Ezek is érdekelhetik