Nike-kupa: a Helsinki és az eső elmosta a Honvéd esélyeit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.11. 11:00
A Nike Premier-kupa D-csoportjának 3. fordulójában a HJK Helsinki 3–1-re nyert a Honvéd ellen. 

A Honvéd számára a pénteki, sikertelen nap (három meccsen két pontot szerzett a csapat) után a szombati játéknap sem indult jól, a HJK Helsinki ugyanis már néhány perc után megszerezte a vezetést egy jobb oldali beadást követő fejessel.

A játék képét alapvetően meghatározta az esős időjárás, a pálya egyes területein ugyanis megállt a víz, hatalmas tócsák alakultak ki, amik nem kedveztek a folyamatos játéknak.

A kispestiek akkor kerültek teljesen reménytelen helyzetbe, amikor Bodrogi János utolsó emberként a tizenhatoson belül szabálytalankodott, aminek tizenegyes és piros lap lett az eredménye. A finnek értékesítették a büntetőt, így az emberelőny mellett már 2–0-ra vezettek.

A Honvédnak az emberhátrány ellenére a szünet előtt két lövőhelyzete is volt, de mindkét kísérlet erőtlen volt, a kapus könnyedén védett.

A második félidőben a Helsinki őrizte előnyét, a Honvédnak egy veszélyes lövése volt a csereként beállt Váczi Dániel szabadrúgása révén.

Váczi egy újabb szabadrúgásból szépíteni is tudott, de a hajrában még a finnek is betaláltak, így végül 3–1-re nyert a Helsinki.

Ezzel elszálltak az első nap után amúgy is csekély továbbjutási esélyei a Honvédnak.

NIKE PREMIER-KUPA, EURÓPAI DÖNTŐ
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–HJK HELSINKI (finn) 1–3 (0–2)

BUDAPEST HONVÉD: Orgován – Bodrogi, Czeglédy, Nemes, Zahorán (Gergényi) – Soós, Hegedűs (Abért), Király – Tömösvári, Bíró B., Herjeczki (Váczi).

Kiállítva: Bodrogi
A Honvéd gólszerzője: Váczi

A CSOPORT ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNYE

Bp. Honvéd–Dinamo Zagreb (horvát) 1–1
Bp. Honvéd–Bröndby (dán) 0–0
Bröndby (dán)–Lokomotiv Moszkva 2–1
Dinamo Zagreb (horvát)–HJK Helsinki (finn) 3–0
Bröndby–HJK Helsinki 0–0
Dinamo–Lokomotiv 3–0

A csoport állása: 1. Dinamo 7 pont, 2. Bröndby 5 pont, 3. HJK Helsinki 4 pont, 4. Lokomotiv 3 pont, 5. Bp. Honvéd 2 pont.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
12 órája

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31

NB II: Csákvárról igazolt a Budapest Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.20. 14:38

Élvonalbeli rutinnal rendelkező labdarúgót igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:10

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53
Ezek is érdekelhetik