MK-elődöntő: a győri rendező magyarázkodik, a rendőrség tanulmányoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.09. 07:32
Sportpályára nem illő körülmények játszódtak le a Győri ETO–Videoton (1–2) Magyar Kupa elődöntő visszavágóját követően, amikor az idegenbeli győzelem ellenére is kieső, csalódott fehérvári játékosok a lefújást követően Szilasi Szabolcs játékvezetőn kértek számon néhány ítéletet. A feszültséget csak fokozta, hogy a pályára berohanó győri rendezők lökdösődni kezdtek a Videoton játékosaival. Ők most magyarázkodnak, míg a rendőrség tanulmányozza az esetről készített videofelvételt.

Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója a mérkőzést követően elmondta: a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója a mérkőzést követően elmondta: a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.

A rendőrség – amelynek az incidens során nem kellett beavatkoznia – tanulmányozni fogja a mérkőzés ideje alatt a stadionban készült videofelvételeket, ezt követően dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben. Erről Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta a távirati irodát.

Legfrissebb hírek

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
1 órája

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
21 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

A Miskolcot és a PVSK-t kapta a Honvéd férficsapata a vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.08.06. 14:51
Ezek is érdekelhetik