Magyar Kupa: Volt vagy 1800 helyzetünk - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 20:27
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a DVSC-Teva hazai pályán hátrányból nyert és jutott a döntőbe a Vasassal szemben. A hazaiak vezetőedzője, Kondás Elemér szerint rengetek helyzetet puskáztak el, de megérdemelt a győzelmük, míg a vendégek szakvezetője, Dirk Berger szerint máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés.

„Valóban az első félidő jobb volt, ki tudja, mi történik, ha a játékvezető 1–0-nál befúja a tizenegyest. Tulajdonképpen, szerettem volna én is cserélni a félidőben, de több játékos is jelezte, szeretne még játszani, ami dicséretes. Egyértelműen lehetett látni a második félidőben, hogy a Loki egy jó csapat, gratulálunk nekik" – nyilatkozta a Vasas vezetőedzője, Dirk Berger Sport Televíziónak.Vasas vezetőedzője, Dirk Berger Sport Televíziónak.

„Úgy sikerülhetett volna az első félidő is, ahogy szerettük volna, ugyanis 1800 helyzetünk volt, normális esetben 10–2-nek kellett volna lennie az eredménynek. Az első félidőben is sok lehetőségünk volt, de vagy rosszkor passzoltunk, vagy nem passzoltunk, a játékosoknak ezekre kellett felhívnom a figyelmet a szünetben. A szünet után váltottunk is, a cseréink is jól szálltak be, gólokat is szereztünk. A Vasasnak két helyzete volt, nekünk rengeteg, sajnos ez idegesítette is a fiúkat, de összességében jól mentek a srácok, sokat dolgoztak, és megérdemelten nyertünk" – értékelte a mérkőzés a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
5 órája

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a 2. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 14:36

A Miskolcot és a PVSK-t kapta a Honvéd férficsapata a vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.08.06. 14:51

MAGYAR KUPA 2025–2026 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 10:41

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 21:31

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Puskás Ferenc kijelentése és Kondás Elemér visszakérdezése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 11:01
Ezek is érdekelhetik