Kecskemét: Burgos szívesen folytatná a Győri ETO-ban
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Győri ETO szívesen látná a soraiban Rafael Burgost, a Kecskemét több csapat által csábított salvadori válogatott labdarúgóját. A támadó a Nemzeti Sportnak elmondta, hízeleg neki a győriek érdeklődése, és kecskeméti kölcsönszerződése lejárta után is szívesen folytatná a pályafutását Magyarországon.
„Természetesen nagyon szívesen futballoznék a bajnokcsapatban – felelte kertelés nélkül a salvadori válogatott csatár. – Megtiszteltetésnek veszem, hogy ennek kapcsán emlegetik a nevem, de csak azután tudok érdemben szólni az érdeklődőkről, hogy találkoztam a menedzseremmel. Ez persze hamarosan megtörténik.” „A szóbeszédet én is hallom, de a kölcsönszerződésem lejártával vissza kell térnem Ausztriába, a Riedbe, hogy megtudjam, mik a klub szándékai. Megszerettem Magyarországot, már csak ezért is szívesen folytatnám az NB I-ben, és ismétlem, nagyon hízelgő, ha az ETO-nál valóban szóba kerültem. Egyelőre azonban az a cél vezérel, hogy Kecskeméten szépen fejezzük be a szezont, ennek érdekében Pakson próbálunk nyerni.”
Legfrissebb hírek

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján
Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli
Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Kecskeméten visszatért a győzelembe vetett hit
Labdarúgó NB II
2025.10.07. 06:56
Ezek is érdekelhetik





