Honvéd: Martínez nem adta nekem a labdát - Lanzafame

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.01. 19:27
null
Martínez (balra) és Lanzafame párosjelenete Európa-hírű lett (Fotó: Török Attila)
A tuttomercatoweb.com olasz, labdarúgással foglalkozó hírportál megszólaltatta Davide Lanzafamét, a Budapest Honvéd csatárát, aki a Pécsi MFC elleni mérkőzésen összeveszett csapattársával, Leandro Martínezzel egy tizenegyes elvégzésén. A játékos a magyar sajtónak nem beszélhetett, mert George F. Hemingway klubtulajdonos nyilatkozatstopot rendelt el az ügyben, ám az olasz portálnak elmondta, Martínez szerződése áll a vita hátterében.

„Én szereztem az első gólt a mérkőzésen, majd kaptunk egy büntetőt, és el akartam végezni” – elevenítette fel Lanzafame, hogy mi történt az ominózus szituáció előtt. – Megkaptam a második sárga lapomat, majd így a pirosat, mert [Martínez] nem adta nekem a labdát.”

„Azt mondta, hogy nincs szerződése [a nyár után – a szerk.], és szeretné elrúgni, hogy ezt elősegítse. Látva az interneten terjedő videókat, aligha lesz nehéz dolga ez ügyben. És én is remélem, hogy talál csapatot” – mondta az olasz csatár, aki ezt az incidenst leszámítva jól érzi magát Magyarországon és élvezi a szurkolók szeretetét.

„Boldog vagyok, hogy a szurkolók kedvelnek, élvezem a futballt. Kellemes élmény mind a futball, mind az életmód szempontjából [Magyarország], remélem azonban, hogy vissza tudok térni Olaszországba. Nem tudom, hogy mikor, mert sok dolog van még, amit meg kell oldanom” – nyilatkozta Lanzafame, aki az olasz másodosztályhoz hasonlította az NB I-et.

„Kevésbé taktikus és technikás, sokkal inkább fizikai. A Serie B-hez hasonlítható, kivéve az első hat csapatot, amely játszhatna az Európa-ligában.”

A Tuttomercatoweb megszólaltatta Leandro Martínez ügynökét, Ulisse Savinit is az ügyben, aki természetesen másként látja a történteket.

„Miután a játékvezető büntetőt ítélt, nem volt kijelölt ítélet-végrehajtó. Martínez korábban rúgott már be tizenegyest, és ezúttal is magára akarta vállalni a felelősséget. Közte és Lanzafame között volt egy megbeszélés, hogy ki végezze el, és végül ő nyert. Ez a veszekedési jelenet szánalmas volt, de ismerem Martínezt, és tudom, hogy ő akarta elvégezni, mert korábban is eredményes volt, míg Lanzafame egy másik esetben hibázott. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy semmiféle összefüggés nincs a tizenegyes és a szerződés között. A Honvéddal kiváló a kapcsolatunk, már csak azt kell tudnunk, hogy marad-e vagy sem” – mondta Savini.

Legfrissebb hírek

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik