Simán kikapott Kispesten a tartalékos ETO

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 18:26
null
A fekete-piros mezes Honvéd nagyot lépett a dobogó felé - ráadásul kedvezőbb a sorsolása, mint az MTK-nak (Fotó: Havran Zoltán)
A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának záró mérkőzésén a már bajnok Győri ETO Kispestre látogatott. Pintér Attila lecserélte múlt heti csapatát, majd két győri játékos is piros lapot kapott, így csak az volt a kérdés, hány gólnál áll meg a Honvéd? Nos, a válasz kettő lett, ezzel a kispestiek beérték pontszámban a dobogó harmadik helyén álló MTK-t. 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mindig is tudtuk, hogy Pintér Attila nem gombfocikkal gurigázik: a bátor, szókimondó mester a bajnoki cím megnyerése után a Budapest Honvéd elleni mérkőzésre lecserélte teljes csapatát. Legutóbb, a Ferencváros ellen a Sztevanovics – Svec, Takács Á., Lipták, Völgyi – Kronaveter, Kamber, Pátkai – Trajkovics, Strestík, Varga R. tizenegy futott ki a pályára, csereként Molnár Péter, Nemanja Andrics és Marko Dinjar szállt be, míg Kispesten a Kamenar – Tokody, Djordjevics, Had, Dinjar – Pilibaitis, Kalmár, Nicorec – Farkas II B., Kink, Dudás gárda hallgathatta a Himnuszt.

JÖTTEK-MENTEK
A Győrtől a Honvédhoz:
2011, Sánta András
2011, Nicolas Ceolin, kölcsönbe
2006, Pomper Tibor
2002, Molnár Levente
2002, Erős Gábor
2002, Mracskó Mihály
1990, Urbányi István
A Honvédtól a Győrhöz:
2010, Takács Ákos
2007, Igor Bogdanovics
2006, Kovács Zoltán
1995, Brockhauser István
1993, Faragó István
1988, Urbányi István

Ezzel történelmet írt Pintér, de arra tekintettel, hogy nemsokára egy másik rekordot is felállítson: pár nap múlva a Debrecennel találkoznak a zöld-fehérek a Magyar Kupa fináléjában, duplázni pedig még soha nem tudott az ETO. Rekorder lett a győriek szlovák kapusa, Lubos Kamenar is, aki az egyesület történetének 100. légiósaként léphetett pályára élete első NB I-es bajnokiján, de a fiatal tehetség, Kalmár Zsolt is most debütált az élvonalban; az örök tehetség kategóriába lassan beleérő Farkas II Balázs pedig először játszhatott a legjobbak között győri színekben.

A Honvéd ugyebár a dobogóért harcol, és úgy készült a mérkőzésre, hogy kihasználhatja az MTK botlását. A hétközben Marco Rossi meghosszabbította szerződését a klubbal 2014 nyaráig, és útilaput kötött Ivancsics Gellért talpára. Nem sokáig marad a klubnál viszont – egészen más okokból – Davide Lanzafame, aki kétszer is veszélyeztette a vendégek kapuját az első tíz percben, második alkalommal élményszámba menően ollózva nem sokkal a léc fölé.

REAKCIÓK
Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője:
– Köszönet jár a játékosoknak, amiért az edzéseken és a meccseken is teljesítik, amit kérek tőlük. Az eredményeket csapatként kell megítélni, egyénileg csak annyit kell mondani, hogy keményen dolgoztak az egész idényben, és ez most látszik is a végeredményen. Elégedett vagyok, és örülök a szurkolók egész szezonbeli támogatásának, nagy hálával gondolok erre.

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője:
– Nulla nullánál volt egy nagy lehetőségünk, ha ott megszerezzük a vezetést, lehet, hogy másképp alakul a mérkőzés. Hátrányban is tették a játékosok becsülettel a dolgukat, nem lehet rájuk panasz, ma ennyi volt bennünk. [Az újoncokról:] Nem szeretnék most hirtelen ítélkezni, mindegyiküknek helyén volt a szíve, csinálták a dolgukat. Az első félidőben kevesebbet passzoltunk a középpályán, mint amennyit kellett volna, de a hozzáállásra nem lehetett panasz.

Az edzők a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek nyilatkoztak.

Az első félórában Borisz Zsivanovics kihagyott két helyzetet, miközben a Győr csak egy középre tartó Dudás Ádám-lövéssel jelezte góllövési szándékát – sokkal jobban kezdett tehát a hazai csapat, és nagy mezőnyfölényben is futballozott. Nem változott a mérkőzés képe a szünetig sem, támadott a Honvéd, ám igazi ziccer nélkül – ilyet, ha csak egyet is, de kidolgozott az ETO, ám Marián Had remek passza után Mihai Nicorec rosszul célzott.

A pihenő után Kamenar percei következtek, a kapus három szép védéssel jelezte, hogy készen áll Szasa Sztevanovics helyének átvételére, Tarmo Kink pedig egy teljesen fölösleges kiállítással hatalmas esélyt adott a hazaiaknak.

Pintér Nemanja Andrics és Giorgi Kvilitaia bevetésével próbált meg frissíteni csapatán, Rossi a kiállításra Nagy Gergő és Vernes Richárd beállításával reagált – miközben a pályán Leandro Martínez egy föld-levegő rakétával megrezgette a kapufát, majd egy még ennél is pontosabb lövéssel Hidi Patrik megszerezte a vezetést a piros-feketéknek: 1–0!

Martínez következő jó lövését megfogta a gólvonalon Kamenar, Giorgi Kvilitaia viszont nem fogta vissza magát, amikor kis híján eltörte Nagy Gergő bokáját – kapott is egy piros lapot Andó-Szabó Sándortól, és mehetett zuhanyozni Kink után. Egymás után gördültek a honvédos támadások az ellen kapuja felé, de vagy Kamenar védett, vagy pontatlanok voltak a lövések.

Nem úgy az a két fejes, amelyet a 82. percben láthattunk: egy szögletet Baráth Botond csúsztatott Davide Lanzafame elé, aki egy lépésről nem hibázott: 2–0!

Innentől már csak az volt a kérdés, rúg-e újabb gólt a Honvéd – nos, nem rúgott, például azért nem, mert Martínez kihagyta a kihagyhatatlant, de így is zúgott a taps a mérkőzés végén. A kispestiek a bajnok legyőzésével két fordulóval a vége előtt beérték pontszámban a dobogó harmadik helyén álló MTK-t.

Szezonja egyik legjobb 45 percét játszotta a Honvéd

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
28. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Győri ETO 2–0 (Hidi 61., Lanzafame 82.)

NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFC 1–0
Oláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC 1–2 Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi 2–1
Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano 2–1 Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO 2–0 Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 28 17 7 4 53–31 +22 58
2. Videoton FC 28 15 6 7 46–21 +25 51
3. MTK Budapest 28 14 6 8 40–28 +12 48
4. Budapest Honvéd 28 14 6 8 46–35 +11 48
5. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
6. Ferencváros 28 12 9 7 46–32 +14 45
7. KTE-Phoenix Mecano 28 11 8 9 40–37 +3 41
8. Haladás 28 10 10 8 34–26 +8 40
9. Újpest FC 28 10 8 10 39–41 –2 38
10. Diósgyőri VTK 28 9 10 9 29–36 –7 37
11. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
12. Kaposvári Rákóczi 28 9 6 13 32–36 –4 33
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 28 7 6 15 25–44 –19 27
15. Siófok 28 6 4 18 30–60 –30 22
16. Egri FC 28 3 6 19 23–61 –38 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik