FTC: a lejáró szerződésű Svábra szemet vetett a PMFC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 08:32
Kapós játékossá vált Sváb Dániel, a Ferencváros labdarúgócsapatának utánpótlás-válogatott védője. A 22 esztendős labdarúgó az elmúlt szezonban alapemberévé vált az együttesnek, Ricardo Moniz húsz alkalommal állította be a kezdőbe. A nyáron azonban lejár a szerződése, és mivel a mezőnyben kevés a ballábas labdarúgó, több csapat is szemet vetett rá, köztük a Pécsi MFC.



„Szó sincs egyezségről – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Sváb Dániel. – Az viszont nem titok, június harmincadikán lejár a szerződésem, és a PMFC megkérdezte, tárgyalnék-e a szerződés részleteiről. Ugyanakkor a Fradi is tudtomra hozta, örülne, ha hosszabbítanék. Részletekről eddig sem a Fradival, sem a Péccsel nem tárgyaltam.”

„Szó sincs egyezségről – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Sváb Dániel. – Az viszont nem titok, június harmincadikán lejár a szerződésem, és a PMFC megkérdezte, tárgyalnék-e a szerződés részleteiről. Ugyanakkor a Fradi is tudtomra hozta, örülne, ha hosszabbítanék. Részletekről eddig sem a Fradival, sem a Péccsel nem tárgyaltam.”

Hogy Sváb Dániel hol folytatná pályafutását, egyelőre nem tudja. Érzelmileg kötődik a zöld-fehérekhez, hiszen az Üllői úton nevelkedett, ám számos tényező befolyásolhatja maradását. Többek között az is, hogy a német Philipp Bönig meghosszabbítja-e a Fradival kötött szerződését.

Legfrissebb hírek

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

Sky Sports: A Liverpool, a Real Madrid és a Manchester City is érdeklődik Kerkez iránt

Légiósok
2025.04.23. 14:54

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Ferencváros–Újpest rangadó: begyógyulhatnak a tavaszi sebek

Labdarúgó NB I
2025.04.02. 06:38

Különmetró szállítja az Újpest-szurkolókat a Ferencváros elleni MK-meccsre

Labdarúgó NB I
2025.03.31. 14:46
Ezek is érdekelhetik