Ferencváros: Busai bízik abban, hogy számítanak rá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 19:16
Egyelőre kérdéses a jövője azoknak a kölcsönjátékosoknak, akiknek nyáron kell visszatérniük az élvonalbeli Ferencváros labdarúgócsapatához. Így bár Busai Attila bizakodó, Grúz Tamáshoz és Zsivóczky Norberthez hasonlóan még nem tárgyalt a Fradi vezetőivel. A Siófokról visszatérő Máté János sorsa szintén bizonytalan.

„A bajnokság végén lejár a kölcsönszerződésem, így elméletileg majd a Ferencvárosnál kell jelentkeznem. Bár jól sikerült a tavaszi szezonom, egyelőre még nem tárgyaltunk a vezetőkkel. Szerintem a jövő héten erre is sor kerítünk. Ugyan nem tudok még semmit, a jövőmet mindenképp a Ferencvárosban képzelem el” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a 24 éves Busai Attila, aki 11 mérkőzésen 11 gólt szerzett az NB II Keleti csoportjában szereplő Szolnoki MÁV FC-ben tavasszal. Busai Attila, aki 11 mérkőzésen 11 gólt szerzett az NB II Keleti csoportjában szereplő Szolnoki MÁV FC-ben tavasszal.

Ugyanez a helyzet Grúz Tamással és Zsivóczky Norberttel is. Előbbi szintén Szolnokon szerepelt kölcsönben, bár a 27 éves védő kevésbé sikeres tavaszon van túl. A 25 éves támadó középpályás, Zsivóczky Norbert az NB II Nyugati csoportjában szereplő Szigetszentmiklóstól tér vissza nyáron a Ferencvároshoz, bár most csak jelenlegi csapatára koncentrál.

„Nyáron nekem is lejár a kölcsönadási szerződésem, de még nem tárgyaltam a Ferencvárostól senkivel. Kérdéses, mit hoz a jövő, de most csak a Szigetszentmiklósra koncentrálok, és arra, hogy elérjük a kitűzött célokat” – beszélt a jövőjéről a Nemzeti Sport Online-nak Zsivóczky Norbert.

A 23 éves csatár, Máté János sorsa is ködös a Ferencvárosnál, a tavasszal a Siófokban két gólt szerző futballista kölcsönadása is lejár, de jövőjéről csak a bajnokság végén tárgyalnak a vezetők.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Busai Attila (Szolnok, kölcsönből vissza?), Grúz Tamás (Szolnok, kölcsönből vissza), Máté János (Ferencváros, kölcsönből vissza?), Zsivóczky Norbert (Szigtszentmiklós, kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Juha Hakola(finn, ?),Marko Ranilovic (szlovén,?), Martin Klein (cseh,?), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek:Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO)

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
23 órája

MTK: két országból is bejelentkeztek Molnár Rajmundért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 12:54

Az FTC is versenybe száll a Craiova grúz válogatott középpályásáért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 16:32

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Kecskemét: „Egyértelműen a visszajutás a cél” – a keret adva van

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 13:50

Kisvárda: egy játékos távozása már valószínű; magyar kiszemelt is van a kispadra

Labdarúgó NB II
2025.05.13. 16:01

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24
Ezek is érdekelhetik