Nagy csatában verte a Diósgyőr a Kecskemétet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.19. 16:30
null
A hosszú veretlenségi sorozatból „érkező”, fehér mezes KTE korán előnybe került – de ez sem volt elég (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában előnybe került a Kecskemét a Diósgyőr otthonában, de a lelkes hazaiak a második félidőben a maguk javára fordították a mérkőzést.

PERCRŐL PERCRE – AZ ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST ITT TALÁLJA!

A hosszú ideje nyeretlen a hosszú ideje veretlen ellen – harangoztuk be a Diósgyőr–Kecskemét bajnokit, amely párosításból a sokkal gazdagabb csapat szerepel sokkal rosszabbul, míg a fizetések elmaradása miatt nemrégiben sztrájkolni kényszerülő kecskemétiek, ha pénzeszközökben nem is, de pontszámban mindenképpen gazdag tavaszt produkálnak. Talán éppen ezért merült fel a diósgyőri vezetőkben, hogy el kellene csábítaniuk Horváth Ferencet, a klub egykori játékosát, a KTE sikeredzőjét – nem rossz idea, aki kevés pénzből szárnyaltat egy középcsapatot, a DVTK százmillióiból jó eséllyel dobogós csapatot építene.

A diósgyőriek gazdagságát mutatja, hogy Rudolf Gergely a kispadon kezdett náluk, míg a sérülések és eltiltások miatt megtizedelt vendégeknél Rafael Burgos került meglepetésre cseresorba.

Horváth edzői kvalitásait fémjelzi, hogy az általa a télen leigazolt veterán Mogyorósi József az első negyedórában kétszer is góltól mentette meg csapatát, és mindkétszer azt a Fernandót bosszantotta, aki pár napja bejelentette, hogy az idény végén visszavonul. Nem remekelt ellenben a válogatott Vaskó Tamás, aki összehozott egy olyan kezezést a 16-oson belül, amilyet utoljára talán óvodás korában: teljesen fölöslegesen rácsapott a teste mellett a labdára, senkitől sem zavartatva. Vaskó azonban nem került gödörbe bakija után, mert helyette a 11-espontra letett labda került gödörbe, a játékszert így kissé rosszul eltaláló José Luque lövését Antal Botond pedig hárítani tudta.

Még inkább bosszankodtak a hazaiak a 23. percben, amikor Mohl Dávid előbb a lécre bombázott, a kipattanó után az agilisen futballozó Hullám Attila lekezelte – de a szó szerint! – Nagy Patrik okos passzát, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Rajczi Pétert: 0–1.

A DVTK nagyot küzdött, megszakította a rossz sorozatát 
(Fotó: Szabó Miklós)
A DVTK nagyot küzdött, megszakította a rossz sorozatát (Fotó: Szabó Miklós)

A találat megfogta a Diósgyőrt, a szünetig már nem is került helyzetbe. A pihenő után nagy elánnal kezdett a hazai csapat, de borzasztóan pontatlanul futballozott, így gólszerzési lehetőséget jó tíz percig nem tudott kialakítani. Ekkor aztán Luque szabadrúgása alig kerülte el a bal felsőt, majd Antal védett hatalmasat Fernando fejesénél, azután Vági András lőtt volna már két jó cselt követően, amikor Fernando (!) szerelte, végül éppen Fernando elől vette el a labdát az ötösön L'Imam Seydi.

Kovac Zoltán egyik szűrője, Elek Ákos helyett egy csatárt küldött be, természetesen Rudolf Gergely személyében, míg Horváth Pekár László és Burgos csatasorba dobásával frissítette csapata támadójátékát (pontosabb így próbálta azt újra megteremteni).

Egyik csere sem lett főszereplő, mégis fordított a DVTK: előbb Gohér Gergő lőtt a kapuba Luque remek passza és a lesen lévő Seydi „rajczis" elmozdulása után (1–1), majd Antal Botond buktatta Seydit, ő kiállt, José Luque pedig ezt a büntetőt már nem hibázta el (2–1).

Mivel több cseréje ekkor már nem volt Horváth Ferencnek, Póti Krisztián állt be a kapuba. A hajrában a hazaiak igyekeztek lopni az időt, és erre kis híján ráfizettek, de Balázs Zsolt ziccert hibázott. Jelzésértékű, hogy a végén Rudolf ziccerét lábbal védte Póti...

Így is nyert azonban a Diósgyőr, lelkes második félidei játékával, miközben a szünet után rá sem lehetett ismerni a Kecskemétre.

LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
DVTK–KTE-PHOENIX MECANO 2
–1 (Gohér 77., Luque 82. – 11-esből, ill. Rajczi 23.)
Diósgyőr, 16.30. V: Németh Á.
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 28 17 7 4 53–31 +22 58
2. Videoton FC 28 15 6 7 46–21 +25 51
3. MTK Budapest 28 14 6 8 40–28 +12 48
4. Budapest Honvéd 28 14 6 8 46–35 +11 48
5. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
6. Ferencváros 28 12 9 7 46–32 +14 45
7. KTE-Phoenix Mecano 28 11 8 9 40–37 +3 41
8. Haladás 28 10 10 8 34–26 +8 40
9. Újpest FC 28 10 8 10 39–41 –2 38
10. Diósgyőri VTK 28 9 10 9 29–36 –7 37
11. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
12. Kaposvári Rákóczi 28 9 6 13 32–36 –4 33
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 28 7 6 15 25–44 –19 27
15. Siófok 28 6 4 18 30–60 –30 22
16. Egri FC 28 3 6 19 23–61 –38 15
NB I, 28. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 17., péntek
17.00 Haladás–Lombard Pápa 2–1 Iványi Zoltán
19.00 MVM Paks–DVSC-Teva 1–2
Farkas Ádám
Május 18., szombat
14.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Kassai Viktor
16.00 Siófok–Pécsi MFC 1–0
Oláh Gábor
16.00
Egri FC–Újpest FC 1–2 Fábián Mihály
18.30 Videoton–Kaposvári Rákóczi 2–1
Solymosi Péter
Május 19., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano 2–1
Németh Ádám
18.30 Budapest Honvéd–Győri ETO 2–0 Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik