Újpest: Erős a KTE, hazai mérlege nem csap be - Leliévre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 17:13
Marc Leliévre, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC megbízott edzője szerint vasárnapi ellenfelük, a Kecskeméti TE erős csapat, gyengélkedésük hazai pályán csalóka lehet. A belga szakember támadó szellemű KTE-re számít, de képesnek érzi csapatát sorozatban harmadszor is nyerni a bajnokságban.

„A Kecskemétet erős csapatnak tartom, és nem csap be az a statisztika, amely szerint hazai pályán nem szerepel annyira eredményesen. Biztosan támadó szellemben lép fel saját közönsége előtt, és meg akarja szerezni a három pontot, de mi is ezért utazunk. Nehéz mérkőzés lesz, képesnek érzem a csapatot arra, hogy a szezonban először megszerezze sorozatban harmadik győzelmét is” – nyilatkozta az ideiglenesen megbízott belga edző, Marc Leliévre az ujpestfc.hu-nak.Marc Leliévre az ujpestfc.hu-nak.

A belga szakember arról is beszélt, hogy kikre nem számíthat a vasárnap 18.30-kor kezdődő találkozón.

„Bavon Tshibuabua és Nikolas Proesmans már hosszabb ideje sérült, Lázár Bence pedig pénteken ugyan már együtt edzett a csapattal, de vállsérülése miatt még nem számíthatok rá Kecskeméten” – mondta a szakember.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott az MTK otthonában, így már biztos: kiesett a Kecskemét az NB I-ből!

Labdarúgó NB I
2 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

Szabó István a Nyíregyháza új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 17:00

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25

Az Osasuna után szabadon: megóvta a DVSC ellen elveszített bajnokiját a Kecskemét

Labdarúgó NB I
2025.03.31. 15:50
Ezek is érdekelhetik